DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Közös autóbemutatót terveztek 2019-re

A Liberty Media elképzelése az volt, hogy minden csapat egyidejűleg mutatja be új konstrukcióját egy nagyszabású eseményen, az istállók azonban nem akarnak közösködni.

Két és fél hónap éhínség után várva várt pillanat a Formula-1-es rajongóknak, mikor a csapatok sorban elkezdik bemutatni 2019-es konstrukcióikat. Egyik nap egy Renault, aztán egy Sauber, kicsit később pedig az igazán érdekesek, mint a Ferrari és Mercedes. Tendencia az elmúlt években, hogy ezekre a bemutatókra az első teszt előtti héten kerül sor, néhány csapat pedig csak Barcelonában tárja a közönség elé modelljét.

Képzeljük el, hogy az új konstrukciókat nem napi adagokban kapjuk, hanem egy dózisban, egy nagyszabású élő eseményen. Pontosan ez volt a sportág tulajdonosa, a Liberty Media terve a 2019-es előszezonra, a csapatok azonban elzárkóztak a közösködés ötletétől. Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint nem akartak a nyilvánosságon osztozni riválisaikkal.



A terv egyik előnye az lett volna, hogy a lepel a csapatok valódi 2019-es gépeiről hull le. Helyette a prezentációk egy része várhatóan online lesz, tényleges rendezvény helyett fotókkal vagy csupán renderelt képekkel. A Racing Point azon kevés csapat közé tartozik, amely valódi bemutatót szervez Kanadában, a torontói autószalonon, az AMuS szerint azonban csupán a festést mutatják be a 2018-as autón. A csapatok érdeke, hogy autóik végleges formában csak a teszten tűnjenek fel, pár nappal tovább rejtegethessék megoldásaikat a riválisok elől.

Az eddig ismert 2019-es autóbemutatók időpontjai:

Február 11.: Toro Rosso

Február 12.: Renault

Február 13.: Racing Point

Február 14.: McLaren

Február 15.: Ferrari

Február 18.: Sauber

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: