DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Vettelnek össze kell szednie magát fejben”

A Ferrari korábbi csapatmenedzsere, Romolo Tavoni úgy véli, a négyszeres világbajnok F1-es pilóta nem engedhet meg magának újabb hibákat, különben a vezetőváltás ellenére is elmaradnak a sikerek.

Az utóbbi két szezonban Sebastian Vettel és a Ferrari közel járt ahhoz, hogy megszakítsák Lewis Hamilton és a Mercedes sikersorozatát, ám végül mindkétszer elbukott a német pilóta. A maranellóiak a 2019-es idénynek új csapatfőnökkel vágnak neki: nemrég Maurizio Arrivabene helyét Mattia Binotto vette át. Az olaszok korábbi csapatmenedzsere, az ötvenes és hatvanas években még Enzo Ferrarival is együtt dolgozott, azonban úgy véli, a négyszeres világbajnok németnek is össze kell kapnia magát a tavalyi hibák után, amelyek kapcsán az Apriliához távozó volt ferraris szakember, Massimo Rivola is kifejtette már véleményét.

vettel-ferrari-1



„Őszintén úgy gondolom, hogy Arrivabene távozása csak az első sokk” – nyilatkozta Tavoni az olasz Autosprintnek. „Ne felejtsük el, hogy Vettel elég rossz bajnokságot teljesített 2018-ban. Úgy hiszem, a Ferrari közeljövője a Vettellel kapcsolatos helyzettől függ. Láttunk tőle néhány elfogadhatatlan hibát, s most meglátjuk, mi fog történni. Másképp fogalmazva: a Ferrarinak ugyan új főnöke van, de az is szükséges, hogy Vettel, aki a pályán számít éles fegyvernek, összeszedje magát fejben.”

Tavoni egyébként egyetért Binotto kinevezésével, ám arra is rámutatott, hogy egyedül aligha fog elboldogulni az így megsokasodó feladataival: „Ő egy nagyon magas szintű mérnök. Ugyanakkor az új szerepkörében a többi csapattal is kapcsolatot kell tartania, kezelnie kell a politikai játszmákat és egyeztetni a Liberty Mediával. Összességében ez egy roppant összetett és nehéz feladat, ezért szerintem kell valaki, aki segít neki, s ez a kinevezés is kulcsfontosságú lesz a csapat rövid távú sikeressége szempontjából.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: