DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo a McLarennel is tárgyalt

A Red Bulltól a Renault-hoz átigazoló ausztrál F1-es pilóta elárulta: a csapat személyzete meggyőzte őt, ám a wokingiak teljesítménybeli lemaradása miatt mégsem hozzájuk írt alá 2019-re.

Tavaly nyár elején még minden jel arra utalt, hogy Daniel Ricciardo meghosszabbítja a szerződését a Red Bull-lal és továbbra is Max Verstappen csapattársa marad a Formula-1-ben. Éppen ezért ért mindenkit váratlanul, amikor a nyár végén kiderült: a többszörös futamgyőztes ausztrál a Renault-nál folytatja a pályafutását 2019-től. Ricciardo a Racer magazinnak adott interjúban őszintén beszélt az energiaitalosoktól való távozásáról, egyúttal pedig azt is elárulta, hogy nemcsak az enstone-i gárdával tárgyalt, hanem más csapatokkal is – többek között a szintén Renault-erőforrásokat használó McLarennel, amelynek borzalmas 2018-as produkciója azonban eltántorította tőlük a pilótát.

ricciardo-redbull-2018-abudhabi-1



„Volt néhány találkozóm a McLarennel, és úgy gondoltam, igen klassz emberek. Egyértelmű, hogy magát a személyzetet nagyon kedveltem” – nyilatkozta a Racernek Ricciardo. „Nem arról van szó, hogy a Red Bullt vagy másokat ne kedveltem volna, de nagyon jó volt az összhang velük. De nyilvánvaló, hogy – és ezt ők is el fogják ismerni – egyelőre nincsenek topon, és talán kissé optimisták voltak a tekintetben, hogy odaérhetnek. Ez ki is zárta őket. Aztán a Renault-val is egyeztettünk, és igazából az ő ajánlatuk bejött: úgy voltam vele, hogy ’oké, gyári csapatról van szó, elég szépen fejlődtek, egész jó lehet ez a kétéves szerződés’.”

„Úgy vélem, ha pusztán személyes döntés lett volna, a McLaren ugyanolyan vonzó lett volna, mint bárki más. De egyértelmű, hogy elég sok teljesítmény hiányzik még náluk. Amit viszont a Renault prezentált, az alapján úgy tűnt… Tudjuk, hogy van még dolguk a karosszériával és az erőforrással is, de amit nekem mutattak, és amit az elmúlt két évben elértek, az alapján a célkitűzéseik reálisnak tűnnek. Úgy éreztem, ez a megfelelő választás, minden összeállt. És igazából eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem, szükségem van a váltásra és a szokásos rutin megváltoztatására.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: