DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kehm: Schumacher újradefiniálta az F1-et

A német expilóta a száguldó cirkuszban elért eredményein túl több szegmensben is mércét állított fel kortársai és az őt követő generációk számára - vélekedik a hétszeres bajnok menedzsere.

Michael Schumacher hét világbajnoki címével és kilencvenegy futamgyőzelmével ma is rekordtartó a Forma-1 két, eredményességet a maga valóságában megmutató kategóriájában. Ám a sikereken és a számokon túl felkészültségével, elszántságával és a győzelem felé vezető úton mutatott „fáklya”-szereppel megalkotta az új évezred F1-es pilóta-prototípusát.



Sabine Kehm hasonlóan vélekedett a nemrég 50. születésnapját ünneplő Schumacherről, akinek állapotáról ma sem tud semmit a nyilvánosság. „Meghatározta az emberek gondolkodását arról, hogy milyennek kell lennie egy mai F1-es pilótának” – mondta az egykori újságíró a Forma-1 Beyond The Grid podcast-sorozatának legutóbbi részében.

„Ebbe beletartozik maga a vezetés, de az is, hogy hogyan dolgozott együtt a csapattal, hogy hogyan értett meg mindent a legapróbb részletig. Mindezt azért, hogy megtalálja a helyes irányt, és hogy válaszokat kapjon a felmerülő kérdésekre.”

„Úgy vélem, ő tényleg magasabb szintre emelte az F1-et, belépett az átlagos emberek nappalijába is. Noha az (a Forma-1) addig néhány őrült fickó játékszerének tűnt. Ez egy remek sportág, de nem igazán kell komolyan venni” – tette hozzá Kehm.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: