DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

WEC-ből érkező új főnök a McLarennél

Folytatódik a wokingi istálló vezetőségének átszervezése: most az ügyvezető igazgató pozícióját hozták létre, amelybe a Porsche korábbi LMP1-es csapatvezetőjét nevezték ki.

A McLaren Racing ügyvezető igazgató posztjába Andreas Seidl érkezik, aki húzónév az autósport társadalmában: korábban a Porsche LMP1-es projektjét irányította, és közreműködött a gyártó 2015 és 2017 közötti három világbajnoki címében. Seidl az Autosport lap információi szerint megkapta volna a Porsche teljes motorsportprogramjának irányítását, de ő a Formula-1-es lehetőséget választotta. Seidl korábban a BMW-Saubernél dolgozott, majd a bajor márkánál szolgált a DTM-ben.

A szakember közvetlen felettese a McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown lesz. Seidlnek jelent majd James Key technikai igazgató, aki egyelőre nem csatlakozott a gárdához, a gyártásért felelős Simon Roberts, valamint a vezető szerelő Paul James.



„Óriási kiváltság és kihívás a kinevezés, amelyre készen állok. A McLaren örökségéhez hozzájárulni rendkívül különleges és inspiráló” – nyilatkozta Seidl. „A McLaren rendelkezik a vízióval, vezetéssel és tapasztalattal, ami pedig a legfontosabb, az emberekkel, hogy visszatérjen az élre, és erre fogok én is teljes mértékben fókuszálni, ez lesz a küldetésem.”

„Boldogok vagyunk, hogy Andreas csatlakozik a McLarenhez, hogy vezesse technikai és operációs programunkat. Ez jelentőségteljes kinevezés számunkra mindkét fronton” – áll a McLaren közleményében Zak Brown megszólalása, amely körvonalazza, milyen szerepet szánnak Seidlnek. Hozzátette, a vezetőségbeli változások hosszú távú stratégia részei, melyek lehetővé teszik a McLaren szerepvállalását más kategóriákban is.

Eric Boullier menesztése óta a McLaren vezetői struktúrája folyamatosan formálódik: új pozíciókat hoznak létre, más tisztségek pedig – mint Boullier versenyigazgató szerepe – megszűnnek. Seidl érkezése a sportigazgató Gil de Ferran sportigazgató posztjára is kihatással lesz: a brazil vezetőnek kevesebb beleszólása lesz az F1-be, de nagyobb a többi versenyprogramba, köztük az Indy 500-as csapatba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: