DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rosberg: Vettel idén kikerül a komfortzónájából

Nico Rosberg, 2016 világbajnoka figyelmeztette honfitársát, Sebastian Vettelt, ha Hamilton mellett csapattársát, az újonc Charles Leclerc-t is le akarja győzni, minden hibafaktort ki kell szűrnie a teljesítményéből.

Nico Rosberg 2016-ban csapattársával, Lewis Hamiltonnal küzdött meg első világbajnoki címéért. A Mercedes egykori versenyzője azóta több nyilatkozatában elmondta, csak úgy tudta legyőzni Hamiltont, hogy mentálisan és fizikailag is megtapasztalta saját határait, és szinte teljesen megváltoztatta a versenyzéshez való hozzáállásását. Rosberg az olasz Autosprint lapnak adott interjújában most honfitársát, Sebastian Vettelt is arra figyelmeztette, az új csapattárs érkezésével sok minden meg fog változni körülötte. A Ferrari ugyanis a tavalyi szezon végén bejelentette, 2019-től Kimi Raikkönen helyére a még újoncnak számító Charles Leclerc-t fogja ültetni. Rosberg szerint a fiatal monacói nagyobb kihívást fog Vettel számára jelenteni, mint finn elődje.

„Vettel körül idéntől már nem az a komfortzóna lesz, mint eddig, ezért nagyon oda kell majd figyelnie, mert Leclerc nagyon erős. Mostantól minden meg fog változni, ezért Sebnek a legjobbját kell nyújtania, ha győzni akar” – vélekedett Rosberg.



A tavalyi szezonban Vettel sokáig harcban állt ötödik világbajnoki címéért. Az év második felében viszont a német számos vezetői hibát vétett és a Ferrari is utat tévesztett a fejlesztéseket illetően, ami további nyomás alá helyezte a heppenheimi pilótát, aki így ismét alul maradt a Hamilton elleni küzdelemben. Rosberg elmondása szerint tapasztalatból tudja, sokszor elég egyetlen hiba ahhoz, hogy egy versenyző elveszítse az önmagába fektetett bizalmát.

„Nem tudom, mi történt vele tavaly, de ez a sport már csak így működik. Néha minden a jó irányba halad, aztán elég egy hiba és a korábbi önbizalom semmivé lesz, a dolgok pedig elkezdenek kisiklani. Ugyanez történt velem is 2015-ben Hamilton ellen. Aztán megváltoztattam a hozzáállásomat. Eldöntöttem, ahhoz, hogy nyerni tudjak, nekem kell irányítani a játékot. Lewis ugyanis hajlamos arra, hogy a saját szabályai szerint játszon.” Rosberg szerint azzal, hogy 2016-ban ő kezdte el kontroll alatt tartani Hamiltont és nem fordítva, a brit motivációja már nem volt a régi, „ezért tudtam én nyerni.”

A világbajnok elmondta, Vettel ereje abban rejlik, hogy sokkal elkötelezettebb a munkája iránt, mint brit ellenfele. „Nagyon szorosan együttműködik a mérnökeivel és az egész csapattal, ez pedig olyan odaadás, ami Lewisból hiányzik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: