DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Kiszállt szponzora a „gyenge” Bottas mögül

Nem támogatja tovább a finn Wihuri Valtteri Bottas F1-es szereplését: a vállalat első embere nem titkolja, csalódott a Mercedes-pilóta 2018-as eredményeiben.

Valtteri Bottas nem fizetős pilótaként került a Williamshez és Mercedeshez, ez azonban nem jelenti azt, hogy a háromszoros futamgyőztesnek ne lennének személyes szponzorai, amelyek követik csapatváltásai során. A legfontosabb közülük egy finn cég, a Wihuri volt, amely most beszüntette a versenyző támogatását. A vállalat vezetője, Antti Aaarnio-Wihuri a döntést azzal indokolta, a Formula-1-es szerepvállalás túl költségessé vált – ugyanakkor azt sem titkolta, nem elégedett védence teljesítményével.



„Részben nem ő a hibás miatta, de úgy vélem, év végén egészen gyengén szerepelt. Nehéz Hamilton csapattársának lenni, de Valtterit sokan mások is maguk mögött hagyták. Elég gyenge eredmény volt” – állt be Bottas kritikusainak sorába az Ilta Sanomatnak nyilatkozó Wihuri. A finn milliárdos arról is beszélt, hogyan reagált a Mercedes pilótája a fejleményre: „Kicsit elszomorította, de megérti. Pályafutása olyan szakaszában tart, amelyben eleget keres, hogy elboldoguljon. Nincs szüksége a támogatásunkra.”

Bottas üzleti menedzsere is reagált a hírre, hangsúlyozva, hogy a szponzor távozása nem fogja megingatni a pilóta helyzetét: „A Wihuri nagyszerű támogató volt Valtteri utazása során, de a helyzetünk igazán jó. Rövidesen pozitív bejelentések várhatók a partnerek részéről. Ez a hír nem fog kihatni Valtteri helyzetére semmilyen módon” – mondta az MTV-nek Ville Ahtiainen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: