DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Kiskaput találhatott a Mercedes

Az F1 idei aerodinamikai szabályainak nem sok haszna lesz, sokan trükköznek majd - állította Toto Wolff csapatfőnök, aki elhintette, hogy már a csapata is talált kiskaput az előírások soraiban.

A Mercedes csapatfőnöke is beállt a Formula-1 legújabb aerodinamikai szabályait megkérdőjelezők csoportjába. A száguldó cirkusz idei előírásai az egyszerűsítést, ezáltal a szélárnyék negatív hatásainak csökkentését célozták meg, a szakemberek ettől várnak szorosabb küzdelmeket és több előzést. A legszembetűnőbb változások a szélesebbé és letisztultabbá váló első szárnyakon vehetők majd észre, de megnőnek (és nagyobb DRS-nyitásra lesznek képesek) a hátsó szárnyak, és több kisebb alkatrész is módosul. Száguldás közben az autók légterelői így sokkal szűkebb „alagutat” vágnak a levegőbe, az eddigiekhez képest inkább függőleges, semmint oldalirányban hoznak létre légörvényeket, így javítva a mögöttük érkezők tapadását.

montreal-start-2018



 „Az eddigi autókkal körülményes volt egymást követni, hiszen leszorítóerőt veszítettek, így a gumik kevésbé tapadtak, az előzés pedig nehézzé vált. Nézzük meg a kisebb kategóriákat, például az F2-t, ők képesek egymást közelről követni, nagyszerű versenyeik is szoktak lenni” – magyarázta a 2017-2018-as állapotot Toto Wolff.

Ross Brawn sportszakmai igazgató szerint számításaik alapján az idei aerodinamikai szabályokkal 20%-ot javul a szélárnyékhelyzet, de Wolffnak meggyőződése, hogy a csapatok megtalálják azokat a kiskapukat, amelyeket kihasználva hamar visszatérünk a korábbi állapothoz.

„A céljuk az volt, hogy elvegyenek valamennyi leszorítóerőt, és a levegőt elsősorban az autó felett vezessük el, de összesen 2000 aerodinamikai szakemberrel kell megküzdeniük. Tudtommal mi már találtunk olyan megoldásokat, amelyekkel az autó mellé is tudunk levegőt terelni, szóval nem fog sokat változni a helyzet” - tette hozzá.

Hogy igaza lesz-e Wolffnak, azt leghamarabb a március 17-ei szezonnyitón tudjuk meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: