DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel vízválasztó szezon előtt áll

A német RTL egyik szakértője, Christian Danner elmondta véleményét a Scuderia 2019-es felállásáról, és úgy látja, Vettel számára ez egy igazi mindent, vagy semmit történet lesz.

Az idei szezonban Charles Leclerc váltja Kimi Raikkönent a Ferrarinál, és mindenki úgy gondolja, a Ferrarinál ezzel meg is szűnik az a harmónia, ami eddig uralkodott a két pilóta között. Érkezik egy fiatal titán, aki ráadásul saját nevelés, Sebastian Vettel pedig egy igazi bajnok, aki nem tűri a vereséget.

„Sebastian Vettel tudja, kivel van dolga, és a Ferrari politikájával is tisztában van. Végeredményül Charles egy belsős ember a csapatnál, tekintve, hogy Nicolas Todt a menedzsere, saját nevelésű pilóta és még sorolhatnám… Ez egy figyelmeztetés Sebastian számára, és hogy őszinte legyek, szerintem lesz olyan pontja a szezonnak, amikor Vettelnek mindent egy lapra kell majd föltennie, mindent, vagy semmit alapon” – mondta Christian Danner, a német RTL csatorna munkatársa, korábbi autóversenyző.

Már most izzik köztük a levegő, és még nem történt semmi


„Ez lesz az egyik legérdekesebb sztorija a következő évnek. Hogyan tud Vettel négyszeres világbajnokként ellenállni egy kivételes tehetségekkel megáldott fiatalembernek, miközben mindenáron szeretné megszerezni a világbajnoki címet. Másfelől viszont Charles Leclerc is meg fogja tapasztalni azt az extra nyomást, ami a Ferrari-pilóták életével jár. Észre fogja venni, hogy szinte állandóan elfogy majd körülötte a levegő. Sebastian egy fantasztikus képességekkel megáldott pilóta volt és még most is az. A Ferrarinál pedig nem az az atmoszféra fog uralkodni, mint a Saubernél.”

Esteban Ocon és Marcus Ericsson is hisz Charles Leclerc-ben, ők úgy látják, hogy az ő generációjukhoz tartozó monacói már ez éven csatázni fog a világbajnoki címért. Kérdés, Vettelnek beletörik-e a bicskája a fiatal versenyző nyújtotta kihívásba, miközben Hamiltonra, Verstappenre és a többiekre is oda kell majd figyelnie.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: