DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz: A ralizástól még jobbak is lehetünk

Carlos Sainz szerint egyrészt nagy élmény raliautót vezetni, másrészt még komplettebb pilótává válhat tőle bármelyik F1-es versenyző - Robert Kubica is hasonló véleményt fogalmazott meg.

Carlos Sainz Jr. valósággal beleszületett a raliversenyzésbe, hiszen édesapja 1990-ben és 1992-ben is világbajnok lett a Toyotával a szakágban, a kilencvenes évek egyik legnagyobb sztárja volt és egészen 2004-es visszavonulásááig a közönség egyik kedvence, illetve a WRC egyik élversenyzője lehetett.

Ugyan az ifjabb Sainz útja végül a pályaversenyzés és a Formula-1 felé vezetett, a ralival így is megvan a kapcsolata - tavaly előfutóként ott volt a Monte-Carlo Ralin és az elmúlt másfél évben többször is raliautóba ült, igaz, főleg film- és videóforgatások miatt. "Úgy gondolom, hogy rosszabbá semmiképp sem tesz, sőt, inkább jobb, komplettebb pilóta lehetek tőle, szóval folytatni fogom" - mondta erről az F1 hivatalos weboldalán a McLaren pilótája.

sai



"Szerintem azok az F1-es pilóták, akik nem raliznak a felkészülésük során, nagyon sok élvezetet hagynak ki. Én rendkívül élvezem mindig, amikor csak kipróbálom és raliautóba ülök. Talán nem változtat semmin, talán nem leszek tőle jobb, de az biztos, hogy rosszabb sem. Ez egy olyan dolog, amit nagyon szeretek csinálni és igazából még jobban érzem, vagy kezelem tőle az autót" - magyarázta.

Egyébként Robert Kubica is hasonlóan fogalmazott a ralival kapcsolatban - mint ismert, a lengyel egy raliversenyen szedte össze borzalmas sérülését, ami hosszú időre felfüggesztette F1-es pályafutását, majd utána a WRC-ben versenyzett egy ideig. "Arra vágytam, hogy komplettebb pilóta legyek, hogy találjak valami olyat, amit még nem tudok, hogy fejlődjek. Az igazi, hogy nagy árat fizettem érte és még mindig fizetem, de nem csak az élvezetről szólt" - mondta Kubica.

Egyébként olyan F1-es pilóták vezettek raliautót, vagy indultak raliversenyen, mint Kimi Raikkönen, Ayrton Senna, Graham Hill, Stirling Moss, Jim Clark, Martin Brundle, Derek Warwick, vagy James Hunt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: