DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Renault-motor jobb lehet, mint bármikor

A francia erőforrás az utóbbi években a Red Bull istálló kerékkötőjének bizonyult. Ezen a télen azonban koncepciót váltott a gyártó és ígéretük szerint többet fejlődik a motor, mint korábban valaha is.

Mindent megtett a középmezőny tagjaként a Renault istálló, amit csak lehetett, a negyedik helyen zárta az idényt a három topcsapat mögött. A Red Bull-Renault formáció fennállásának (egyelőre) utolsó esztendejében pedig négy futamgyőzelemre telt (kettőt Ricciardo, kettőt pedig Verstappen szállított).

A bikák folyamatosan kitűnő karosszériával rendelkeznek, Adrian Newey munkája idén is meglátszott a gárda teljesítményén, ám nem tudtak mit kezdeni a Renault-erőforrás látványos lóerőhiányával, ami leginkább az időmérő edzéseken mutatkozott meg. A kvalifikációs üzemmód alig hoz plusz erőt az erőforrás részéről, ellentétben a vetélytársakkal, ez pedig súlyos tizedmásodpercekbe került a szombati napokon.

A Renault ügyvezető igazgatója azonban derűlátó, amit eddig lát, kifejezetten biztató. „Amikor körülnézek, mindenhol csak javulást látok. A fejlődés, amit a motor tekintetében el fogunk érni a mostani téli szünet alatt, sokkal nagyobb, mint amit valaha is sikerült korábban” – fogalmazott Cyril Abiteboul.

Valóban jöhet a nagy áttörés a Renault részéről?


„A szélcsatornás méréseink is komoly előrelépésről árulkodnak. Ugyanakkor a szélcsatornánál óvatosnak kell lennünk, komoly szabályváltozásoknak kell megfelelnünk. Rengeteg leszorítóerőt veszítünk majd (az új, egyszerűsített vezetőszárnyak miatt). Nehéz lesz megkülönböztetni, hogy milyen változást okoznak az új szárnyak és milyeneket a fejlesztések.”

„A versenyautó, amivel a tavalyi szezont végigfutottuk, többé-kevésbé a tizennyolc hónappal ezelőtti fejlesztések módosított változatai voltak. Ebben az évben azonban egy teljesen újgenerációs géppel állunk a rajtrácsra. A mérnöki kapacitásunk, a fejlesztéseink, a tervezés és a gyártás is mind nagyon szépen halad előre” – tette hozzá Abiteboul.

Bár a Red Bull már a Hondával áll kapcsolatban ettől az évtől, a Renault továbbra is két istállót lát el erőforrásokkal, a gyári Renault-t és a McLarent. Az ígéretek szerint a nagy rivális Honda is nagyot léphet előre, bár Jacques Villeneuve szerint egyelőre ennek semmi nyoma nem látszik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: