DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Lowe: Kevesebb adat, izgalmasabb futamok

Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója elmondta, a Formula-1 izgalmasabbá tételének érdekében korlátoznák a Pirelli abroncsainak tesztelését a pénteki szabadedzéseken, helyette a csapatok egy „alap gumiszettet" használhatnának.

Az ötlet a 2018-as USA Nagydíjat követően merült fel, miután a pénteki heves esőzések miatt a csapatok nem tudtak elég időt tölteni az austini pályán, így a gumik viselkedéséről sem állt elég adat a rendelkezésükre. Ennek köszönhetően vasárnapi futamon, ami a szezon egyik legizgalmasabb versenye volt, az első három helyezett, Kimi Raikkönen, Max Verstappen és Lewis Hamilton három különböző keveréken ért célba.

Ross Brawn, a Formula-1 sportszakmai vezetője ezt követően állt elő azzal az elképzeléssel, hogy a jövőben korlátozni kellene a csapatok gumikkal kapcsolatos ismeretét, hiszen ezáltal a versenyek is kiszámíthatatlanabbá válnának. Paddy Lowe egy a Motorsportnak adott interjújában elmondta, Brawn egyik javaslata az volt, hogy a csapatok ne tesztelhessék a Pirelli adott hétvégére hozott keverékeit, helyette csak egy „alap gumiszettet" használjanak.

„Az autók manapság már rendkívül megbízhatóak, a beállítások és a gumikezelés szempontjából is optimalizálva vannak. Ebből pedig az következik, hogy az eredmények is sokkal kiszámíthatóbbá váltak. A legnagyobb rizikó faktort a pilóta és az általa elkövetett esetleges hibák jelentik. De még ez is kevés, hiszen a versenyzők szinte alig hibáznak, a rengeteg edzésnek köszönhetően pedig nem is fáradnak el annyira, mint régen. Muszáj valami mást kitalálnunk, ami felborítja ezt az egyenletet” – mondta a brit szakember.



Ross Brawn elképzelése szerint ezt az alap gumiszettet a csapatok a pénteki szabadedzéseken arra használhatnák, hogy megismerjék az adott  versenypályát és dolgozzanak az autó beállításain. A Pirelli különböző keverékeinek működéséről viszont nem állna rendelkezésükre adat. „Így vasárnap sok minden a szerencsén múlna. Szerintem ez egy nagyszerű ötlet" - véledett Lowe.

Szerinte a futamok emellett azért válhattak a korábbiaknál sokkal kiszámíthatóbbá, mert „míg 30 évvel ezelőtt összesen két mérnökkel jöttünk a versenyekre, addig ma már 30-an dolgoznak a pályán és ugyanennyien a gyárban. Ha azt akarjuk, hogy a sport a jelenleginél értékesebbé váljon, akkor tennünk kell a kiszámíthatóság ellen, és nagyobb teret kell hagynunk a zavaró külső tényezőknek, az olyan zajoknak, amiket nem tudunk optimalizálni és irányítani.”  

„Ross rájött, a versenyek azért lettek ennyire kiszámíthatóak, mert minden tökéletesre lett fejlesztve, ezért kidolgozott egy tervet, ami szerintem egy jó ötlet. A másik alternatíva ugyanis a költségsapka bevezetése lenne, ami a mérnökök és a pályán dolgozó csapattagok számának csökkentését jelentené.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: