DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Jean Todt kétszer felhívta Toto Wolffot

A Mercedes csapatvezetője megtiszteltetésnek érzi, hogy csapata utolérte a zsinórban öt egyéni és konstruktőri vb-címet szerző Ferrari rekordját: arról is beszélt, miért telefonált neki kétszer az FIA-elnök Jean Todt.

2014 óta verhetetlen mindkét Formula-1-es világbajnoki pontversenyben a Mercedes: idén zsinórban ötödször lett konstruktőri és egyéni győztes az alakulat. Korábban egyetlen istállónak volt ilyen sikersorozata: a Michael Schumacher, Jean Todt és Ross Brawn nevével fémjelzett Ferrarinak a 2000-es évek elején.

„Nagy megkönnyebbülés, hogy az ötödik duplánkat szereztük meg ebben a szezonban, hiszen ezzel a Ferrarival kerültünk pariba, a nagyszerű Todt-Schumacher korszakkal. Erre pedig még ’gyerekkoromból’ emlékszem – hihetetlen! Utolérni őket nagy alázattal tölt el, hálát érzek, hogy sikerült” – mondta az Autosport lapnak Wolff, aki Jean Todt, a Ferrari egykori csapatfőnöke, jelenleg Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke telefonhívásáról is beszélt.



„Felhívott, és azt mondta: ’gratulálok, hogy csatlakoztál az ötszörösök klubjához, nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy köztük lehetek veled’, én pedig azt gondoltam, inkább nekem kellene különösen megtisztelve éreznem magam. Hihetetlen volt, hogy ezt mondta. Azután viszont visszahívott, hogy ’igazából most szóltak, hogy mi hatszor nyertünk zsinórban’” – mesélte nevetve Wolff.

Jean Todtot az tévesztette meg, hogy a Ferrari 2000 és 2004 közt söpörte be mindkét világbajnoki címet Schumacherrel – viszont már 1999-ben is konstruktőri bajnok lett, habár az egyéni címet Mika Hakkinen szerezte a McLarennel, Eddie Irvine pedig másodikként végzett vörösben. Abban a szezonban Schumacher lábtörése miatt kényszerült számos nagydíjat kihagyni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: