DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ez volt Raikkönen legnagyobb hibája idén

Kimi Raikkönen évek óta Sebastian Vettel árnyékában volt a Ferrarinál. 2018 második felében azonban számos alkalommal legyőzte a németet. Két komoly hiányosság volt a finn szezonjában.

Hosszú szünet után köszönthettük újra a szezon végén a legjobb három között Kimi Raikkönent. Bár az évadzárón Valtteri Bottas (és Max Verstappen) még visszaelőzhette volna, a Mercedes finn pilótája annyira nem ment jól Abu Dhabiban, hogy a jégember megőrizte pozícióját a tabellán. Ha az utolsó versenyen technikai hiba miatt nem esik ki, akkor az év második felében több pontot szerezhetett volna, mint német csapattársa.

Tavaly még „csak” pole-pozícióig jutott Monacóban, idén viszont, öt és fél év kihagyás után ismét futamot nyert a Formula-1 egyik legnépszerűbb pilótája Austinban. Kicsit nagyobb szerencsével kétszer is elvihette volna a pálmát, ám Monzában végül a hajrában megelőzte őt Lewis Hamilton. Idén tűnt a leginkább versenyképesnek a 39 esztendős veterán, sokkal megbízhatóbban teljesített, mint Vettel, aki több alkalommal is komoly vezetői hibát vétett, koccant egy vetélytársával (Hamiltonnal, Bottassal, Verstappennel és Ricciardóval is történt ilyen incidens), emiatt visszaesett és súlyos pontokat dobott el.

Kimi Raikkönen egyik legnagyobb visszahúzó ereje a négy kiesés volt. Ezek egyike sem a finn korelnök lelkén szárad, Bahreinben az istálló szúrta el a kerékcserét, túl korán adták meg a zöld jelzést, amikor a munkálatokkal még nem álltak készen. Spanyolországban az erőforrás rakoncátlankodott, Belgiumban vétlenül belekeveredett a rajtbalesetbe, ami miatt az autó olyan mértékben sérült, hogy néhány körrel később kiállni kényszerült. Abu Dhabiban ismét a Ferrari adta meg magát. Négy nullázás egy idényen belül hatalmas hátrány, ezek nélkül akár az összetett második helyezés is meglehetett volna.

A futamokon azonos erőt képviseltek, az időmérőn Vettel sokkal jobb volt idén


Amiben feltétlenül alulteljesített idén Raikkönen Vettelhez képest, az a kvalifikációs tempó. A mai Formula-1-ben nagyon nehéz előzni, így a megfelelő rajthely létfontosságú a versenyek alakulásával kapcsolatban. Vettel azonban több, mint negyed másodperccel gyorsabbnak bizonyult átlagban a finnél, tizenhétszer a német végzett előrébb a rajtrácson, Raikkönen csak négyszer.

Vettel ötször állhatott a pole-pozícióban, Raikkönen egyszer (Monzában), ám a futamokon, amikor mindketten célba értek, 8:8 arányban végeztek, ami a jégember egyenletesebb teljesítményét mutatja. Jövőre teljesen új kihívás várja az Alfa Romeo-Sauberhez szerződő Kimi Raikkönent, aki idén kifejezetten biztató teljesítményt nyújtott. Még az egykörös tempón kell valamelyest javítani.

Vettel és Raikkönen lőlapja 2018-ban

Világbajnoki helyezés - Vettel: 2., Raikkönen: 3.
Szerzett pontok – Vettel: 320, Raikkönen 251
Időmérős siker csapaton belül – Vettel: 17, Raikkönen: 4
Különbség a kvalifikációkon – Vettel gyorsabb 0,256 másodperccel
Pole pozíciók száma – Vettel: 5, Raikkönen: 1
Jobb helyezés versenyen – Vettel: 8, Raikkönen: 8
Futamgyőzelmek száma – Vettel: 5, Raikkönen 1
Kiesések – Vettel: 1, Raikkönen: 4

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: