DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év előzése

Sok szempontból meg lehet vizsgálni, hogy egy előzés mennyire volt látványos vagy merész, mi pedig pontosan ezt tettük mai szavazásunkban, ami igencsak tarka top3-as listákat szült szerkesztőségünkben.

Idén is elkészítettük hagyományos F1-es évértékelőnket, amelyben 12 napon át, 12 kategóriában szavazunk a szezon legjobb, legrémesebb vagy éppen legemlékezetesebb szereplőiről és történéseiről. Az év legjobb előzésének kutatása alaposan megdolgoztatta a memóriánkat.

ric-bot



Balogh Tamás: A listámra Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas fért csak fel, egyaránt két-két alkalommal, ám ennek a finn aligha örül, ugyanis az általam két legszebbnek vélt 2018-as előzést egyaránt ellene mutatták be: Ricciardo Sanghajban szokásos bevetődései egyikét produkálta, míg Vettel a Brit Nagydíj hajrájában ugrott be egy agresszív manőverrel mercedeses riválisa mellé – mindkét előzés győzelmet ért a kivitelező számára. A dobogó alsó fokára pedig a Red Bull ausztráljának interlagosi külső íves manőverét tettem, amely során még hozzá is ért a német Ferrarijához.

1. Ricciardo Bottas ellen Sanghajban
2. Vettel Bottas ellen Silverstone-ban
3. Ricciardo Vettel ellen Interlagosban

 

Bognár Viktor: Számomra az alábbi három volt a szezon leglátványosabb, legemlékezetesebb előzése. A sorrendet az alapján állítottam fel, hogy az első volt egy igazán tiszta, kiegyenlített csata végeredménye, a másodiknál ugyan az első hely volt a tét, de a gumik állapota között jelentős különbség mutatkozott. A harmadik pedig egy DRS-es előzés a középmezőnyben, de attól még nem sokan mondhatják el, hogy egy egyenesben három autó mellett húztak el az F1-ben – vagy bárhol. 

1. Hamilton Vettelt Szocsiban
2. Ricciardo Bottast Sanghajban
3. Hamilton hármat Szahírban

Czinege Ádám: Daniel Ricciardo 2018-as első győzelmét a Red Bull kiváló taktikájának köszönhette: az első helyen haladó Valtteri Bottast előzte meg egy gyönyörű manőverrel Kínában. Lewis Hamilton a felzárkózása közben három pozíciót is nyert a bahreini célegyenesben a szélárnyéknak köszönhetően: Fernando Alonso, Esteban Ocon és Nico Hülkenberg mellett ment el a brit. Nálam ez áll a második helyen. Max Verstappen idén is felmutathat néhány szép előzést, de Brazíliában Sebastian Vettellel szemben mutatott manőverét tartom az év harmadik legszebb helycseréjének.

1. Ricciardo Bottast Kínában
2. Hamilton Alonsót, Ocont és Hülkenberget Bahreinben
3. Verstappen Vettelt Brazíliában

 

Dezső Attila: Ha egy kicsivel erősebb lett volna a Red Bull-Renault páros idén, sokkal több zseniális Ricciardo-manővert láthattunk volna, sanghaji előzése viszont így is győzelmet ért számára. Ötszörös bajnokunk olyat produkált Bahreinben, amilyet rég láttunk már, Monzában pedig hiába vette vissza a vezetést Kimi Raikkönen a futam elején, a Mercedes-pilóta az első adandó lehetőségre lecsapott, és vissza sem nézett.

1. Ricciardo Bottas ellen – Kínai Nagydíj
2. Hamilton Alonso, Ocon és Hülkenberg ellen – Bahreini Nagydíj
3. Hamilton Raikkönen ellen – Olasz Nagydíj

Gellérfi Gergő: Az első hely számomra itt nem volt kérdéses, Ricciardo előzése nemcsak fantasztikusan bátor és tökéletesen kivitelezett manőver volt, de egyúttal emlékezetes győzelmet is eredményezett. A másik két helyezettemet Silverstone-ból választottam, a remek csaták a Brit Nagydíjat a szezon egyik legjobb versenyévé tették.

1. Ricciardo Bottas ellen – Sanghaj
2. Vettel Bottas ellen – Silverstone
3. Verstappen Raikkönen ellen – Silverstone

 

Gobodics Tamás: Rengeteg gyönyörű előzést láthattunk idén, szerintem lehetetlen három olyat kiválasztani, amivel nem lehet vitatkozni. Nekem ez maradtak meg talán leginkább: Vettel bevetődése a nagy páros Ferrari-Mercedes csata hevében, Hamilton rendkívül érzelemdús előzése Raikkönen ellen Monzában, illetve Ricciardo manővere szintén Bottasszal szemben.

1. Vettel Bottas ellen Silverstone-ban
2. Hamilton Raikkönen ellen Monzában
3. Ricciardo Bottas ellen Kínában

Héjas Szilárd: Hamilton az Olasz Nagydíjon a győzelemért előzte meg Kimi Raikkönent, és bár sportértéke nem sok volt, hiszen Raikkönen gumijai már nem voltak éppen versenyképes állapotban, de lélektanilag az egyik legnagyobb manőver volt az évben. A második helyre Vettel Bottas elleni előzése került nálam, amivel megnyerte a Brit Nagydíjat, de a legnagyobb megmozdulás az előzéskirály, Daniel Ricciardo nevéhez fűződik, aki az utolsó pillanatban ugrott be Bottas mellé, hogy aztán megnyerje a nagyon izgalmas Kínai Nagydíjat.

1. Ricciardo Bottas ellen Kínában
2. Vettel Bottas ellen Silverstone-ban
3. Hamilton Raikkönen ellen Monzában

 

Strommer Benjamin: Olyan messziről történt, hogy Bottas nem is számított rá, ráadásul a futamgyőzelemről döntött Ricciardo szenzációs megmozdulása Sanghajban. Hamilton három riválisát tudta le a bahreini célegyenesben: igaz, egy McLarent, egy Renault-t, meg egy Force Indiát, ettől függetlenül emlékezetes másodpercek voltak. Hamiltonnak volt az Orosz Nagydíjon is egy bravúros megmozdulása: a célegyenes végén csaknem belerohant Vettelbe, de nem vett vissza, és a következő kanyarban betette a Mercedest a manőverre nem is számító Ferrari mellé – ezután kapta meg Bottas az emlékezetes parancsot.

1. Ricciardo bevetődik Bottas mellé Sanghajban
2. Hamilton hármat előz egyszerre Bahreinben
3. Hamilton megelőzi Vettelt Szocsiban

Vaszilykó Péter: A Red Bull Ringen látott Vettel az, akiről bármikor elhiszem, hogy képes legyőzni a regnáló bajnokot, Hamilton ellen egy kíméletlen és merész előzést mutatott be Ausztriában. Hasonlóan tökös volt Magnussen Leclerc elleni előzése is, amiről a közvetítés során lemaradtunk – a dán a 130R-ben kívülről nyomta le a monacóit. Ricciardo Kínában egy klasszikus méhészborz-manővert adott elő, ám azt is a legjobb fajtából.

1. Vettel Hamilton ellen Ausztriában
2. Magnussen Leclerc ellen Japánban
3. Ricciardo Bottas ellen Kínában

 

A végeredmény: A változatosságban is volt egy jelölt, amely egyikünk listájáról sem hiányzott: Daniel Ricciardo győzelmet érő beesése Valtteri Bottas mellé a Kínai Nagydíjon. A második helyen is Bottas volt a szenvedő alany, míg Lewis Hamilton triplája is felfért még a dobogóra. 2017-ben Ricciardo bakui hármas előzése még első helyet ért a listánkon, de kétszer "ugyanazt" azért nekünk se lehet eladni!

1. Ricciardo Bottast Sanghajban 22 pont
2. Vettel Bottast Silverstone-ban 9 pont
3. Hamilton hármat Szahírban 7 pont
4. Hamilton Vettelt Szocsiban 4 pont
5. Hamilton Raikkönent Monzában 4 pont

ric

Korábbi ranglistáink:

Az év pilótája: 1. Lewis Hamilton, 2. Max Verstappen, 3. Charles Leclerc
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Sauber, 3. Ferrari
Az év meglepetése: 1. Kimi Raikkönen, 2. Sauber, 3. Haas
Az év csalódása: 1. McLaren, 2. Williams, 3. Valtteri Bottas
Az év újonca: 1. Charles Leclerc, 2. Szergej Szirotkin, 3. Pierre Gasly
Az év versenye: 1. Azerbajdzsáni Nagydíj, 2. USA Nagydíj, 3. Német Nagydíj

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: