DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év pilótája

Az év utolsó napjaira hagyományunknak megfelelően beindítjuk 12 részes évértékelő-sorozatunkat. Elsőként a 2018-as szezon legjobb pilótáit keressük, amiben még sohasem volt köztünk olyan nagy az egyetértés, mint most.

Példátlan harmóniára vall, hogy a szavazásban részt vett szerkesztőségi tagjaink fele pontosan ugyanazt a sorrendet állította fel az első három helyezetthez, így pedig már nem sokat lehetett tenni az ellen, hogy ez is legyen a végeredmény. Mindig ritkaság, ha valamelyik szavazáson mindannyian ugyanazt a jelöltet tesszük az első helyre, idén azonban rögtön így kezdődik a sorozatunk – és aligha jelent nagy talányt, hogy ki söpörte be a maximális pontot.

ham-ver 



Balogh Tamás: Egy pillanatig sem lehet kérdés, hogy Lewis Hamilton megérdemelten lett ismét világbajnok, gyakorlatilag egyetlen hiba nélkül hozta le a teljes szezont, nem lehet belekötni a pályán nyújtott teljesítményébe. Max Verstappen az idény eleji incidensei után lehiggadt, s az évad hajrájában folyamatosan harcban állt a győzelmekért. Charles Leclerc pedig rögtön első évében berobbant az F1-be: a csapatszinten is előrelépő Sauberrel nem egyszer megvillant a középmezőny élén, teljes joggal kiharcolva magának a jövő évi Ferrari-ülést.

1. Lewis Hamilton
2. Max Verstappen
3. Charles Leclerc

 

Bognár Viktor: Nem nagyon lehet olyan érveket felsorakoztatni, amelyek alapján úgy jöhetne ki a matek, hogy ne Hamilton kerüljön ennek a listának az élére. Érdekes volt idén is látni azt az utóbbi években nála kirajzolódott tendenciát, hogy a szezon második felében tud mindenki másnál magasabb fokozatra kapcsolni. Verstappen hamar feledtetni tudta az év elején mutatott gyengélkedését, és onnantól végre konstansan hozta azt a szintet, amit a közvélemény elvár tőle. Ami pedig Leclerc-t illeti, senki nem tudta még ilyen gyorsan meggyőzni a Ferrarit arról, hogy rá van szüksége.

1. Lewis Hamilton
2. Max Verstappen
3. Charles Leclerc

ham2 

Czinege Ádám: Lewis Hamilton ötödik világbajnoki címét szerezte meg idén, és 2017-hez hasonlóan ismét ellentmondást nem tűrően vezetett a szezon második felében. Olykor a szerencse is mellette állt – Bakuban, Németországban vagy Brazíliában – ahol a többiek hibáit kihasználva tudott nyerni, de ez mit sem von le az érdemeiből. Max Verstappent teszem a második helyre, mivel a kezdeti nehézségek és hibák után szinte állandó tagja lett a dobogónak, és két győzelmet is fel tud mutatni a Red Bull-lal. Sebastian Vettel és a Ferrari is többet hozhatott volna ki ebből a szezonból, így annak ellenére, hogy ő volt Hamilton legnagyobb kihívója, nálam csak a harmadik helyen szerepel.

1. Lewis Hamilton
2. Max Verstappen
3. Sebastian Vettel

 

Gellérfi Gergő: Nagyon szívesen tennék mást az első helyre, de egyszerűen nem lehet: mercedeses világbajnoki szezonjai közül egyszer sem izzasztották meg ennyire Hamiltont, amire ő karrierje talán legmagabiztosabb szezonjával válaszolt. Verstappen megérdemelten került karnyújtásnyira a vb-dobogótól, míg Leclerc újoncként kétséget sem hagyott afelől, hogy a Ferrari jó lóra tett vele.

1. Lewis Hamilton
2. Max Verstappen
3. Charles Leclerc

 ver_1

Gobodics Tamás: Az első két helyezett nálam nem volt kérdés, Lewis Hamilton szerintem pályafutása legjobb szezonját produkálta több félelmetes teljesítménnyel, demoralizáló ütésekkel, Max Verstappen pedig a gyenge idénykezdet után nagyon megközelítette a szintjét. Fernando Alonso 21-0-ra verte a csapattársát és 50 pontot szerzett AZZAL a McLarennel, így nálam felfért a dobogóra.

1. Lewis Hamilton
2. Max Verstappen
3. Fernando Alonso

 

Héjas Szilárd: Úgy gondolom, egy ilyen év után nem férhet hozzá kétség, hogy Lewis Hamilton nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, a Vettel elleni harcban megmutatta, hogy rendkívül nehéz őt mentálisan megroppantani, a végén pedig esélyt sem adott a németnek. A második helyre Charles Leclerc-t tenném, mivel egy gyenge autóval is kimagasló eredményeket tudott felmutatni, Max Verstappen pedig csak a szezon elején látott gyenge formája miatt szorult a harmadik pozícióba nálam. Vettelnek érzésem szerint idén nincs helye a top háromban, hiába harcolt a világbajnoki címért.

1. Lewis Hamilton
2. Charles Leclerc
3. Max Verstappen

ham3 

Strommer Benjamin: Talán vitatható, hogy ez volt Lewis Hamilton pályafutásának legjobb szezonja, de hogy ő volt a szezon messze legjobbja, azt felesleges is magyarázni. Év eleji botlásai után Max Verstappen a Red Bull vezérpilótájává és a dobogó állandó szereplőjévé vált, csupán két ponton múlt, hogy nem végzett először az év végi legjobb három közt. Sebastian Vettel számára ismét nem ez volt az a bizonyos szezon, elsőkörös hibáival megtette a tőle telhetőt, hogy a hajrára minden esélyét elveszítse a vb-címre, de nem szabad elfelejteni, hogy öt győzelmet szerzett, az évet pedig egészen kiváló formában kezdte.

1. Lewis Hamilton
2. Max Verstappen
3. Sebastian Vettel

 

Vaszilykó Péter: Hamiltont lehet imádni vagy utálni, de amit évről évre letesz az asztalra, az emberfelettien profi, kétségtelenül ő volt a szezon legerősebbje. Verstappen az év első harmadában vétett csúnya hibákat, de később olyan szinten összeszedte magát, hogy év végére már világbajnoki kihívóhoz méltóan versenyzett. Leclerc pedig egy szűk szezon alatt, a szemünk előtt vált a Ferrari legnagyobb reményévé, ami elképesztő.

1. Lewis Hamilton
2. Max Verstappen
3. Charles Leclerc

ham1_1

A végeredmény: Ötödik éve létező év végi szavazásunk során negyedszer hódította el nálunk az első helyet Hamilton a legjobb pilóta szavazásán (ebből egyszer holtversenyben), de a másik két dobogós is különleges dolgokat mondhat el magáról. Verstappen 2015-ös F1-es debütálása óta minden évben dobogós volt a listánkon, előző három harmadik helyezése után pedig most végre előre is lépett egyet. Leclerc pedig újoncként került azonnal fel a top3-ba, amire legutóbb... Verstappen volt képes.

1. Lewis Hamilton 24 pont
2. Max Verstappen 15 pont
3. Charles Leclerc 6 pont
4. Sebastian Vettel 2 pont
5. Fernando Alonso 1 pont

top3 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: