DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen először teszteli a Honda-motort

Max Verstappen már alig várja, hogy a Honda-erőforrással szerelt RB15-öst tesztelhesse a szimulátoron. Ez hamarosan meg is fog történni, életében először találkozik élesben a japán egységgel.

Pierre Gasly már relatíve tapasztaltnak nevezhető abban a tekintetben, hogy az idei szezonban a Toro Rossónál már folyamatosan együtt dolgozhatott a Honda szakembereivel és megismerhette az erőforrás működését. Fiatal holland csapattársát pedig nagyon feldobja, hogy a Renault-val történt szakítást követően új motivációt hoz a japánokkal kötött szövetség.

„Ez lesz az első alkalom, hogy Honda-motorral tesztelhetünk. Természetesen alig várom már ezt az együttműködést, a gyárban is azt érzi az ember, hogy sokkal nagyobb a motiváció, mint korábban valaha is” – nyilatkozta Max Verstappen a Servus TV-nek a Red Bull főhadiszállásán, a szimulátorterem mellett. Ezúttal azonban nem teszt céljából járt ott.

A Red Bullnál extra motivációt hoz a Hondával való együttműködés


„A szokásos, éves Red Bull-karácsonyi bulit tartjuk. Jó érzés együtt lenni mindenkivel, ráadásul ez az utolsó olyan alkalom, hogy mindezt Daniellel (Ricciardo) együtt tehetjük meg. Rengeteget viccelődtünk” – utalt távozó csapattársára az ötszörös futamgyőztes holland.

Hogyan fogadta az év eleji rengeteg kritikát a huszonegy éves pilóta? „Édesapám miatt már hozzászoktam, ő aztán igazán szigorú tud lenni. De ez végül is jó, mert az ember megszokja, mire a Formula-1-be érkezik. Meg kell tudni birkózni a kritikákkal” – összegezte a helyzetet Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: