DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Williams: Már megtörtént a fordulat

2018 egyik legnagyobb csalódását a grove-i istálló mélyrepülése okozta. A technikai igazgató azonban már látja a biztató jeleket, pontosan tudja, jövőre véget érnek az ínséges idők.

Egy évek óta tartó, folyamatos lecsúszási folyamat szemtanúi lehettünk, ami az egykoron szebb napokat látott istálló teljesítményét illette az elmúlt szezonok során. Idén minden kicsúcsosodott, a legtapasztalatlanabb párost alkalmazták és az FW41 is rendkívül pocsékul sikeredett, leginkább aerodinamikailag.

A teljes évad ráment, hogy egyáltalán felfedezzék, hol követtek el hibákat a tervezésben, de Paddy Lowe szerint most már a megoldás útján járnak, 2019 jobb lesz. „2018 elképesztően nehéz szezon volt a Williams számára. De jó hír, hogy az embereink felfedezték a problémák gyökerét és keményen dolgoznak ezek kijavításán” – nyilatkozta optimistán a gárda technikai igazgatója.

Nagy változások közepén a Williams, hogy ne ismétlődjön meg 2018


„Nem szeretnék pontos jóslatokba bocsátkozni, hogy pontosan mennyivel leszünk jobbak. De jól tudom, hogy javulni fogunk, már megtörtént a fordulat. A személycserék? A dolgok folyamatosan változnak a Williamsnél, ez pedig időigényes. Elsősorban a technikai részlegen volt szükség változtatásra, csodaszerünk nincs. Ugyanakkor keményen dolgozunk a problémákon.”

„A 2018-as gyenge teljesítménynek százféle oka van. Hibás volt a tervezés és a fejlesztés módja is, ez a helyzet. Utolsó győzelmünket még Pastor Maldonado szerezte 2012-ben, azelőtt pedig 2004-ben arattunk futamgyőzelmet utoljára, ez nagyon hosszú idő. Ebből levonható a következtetés, teljesítményünk évek óta gyenge. Nemigen változtattunk, amikor kellett volna, túl statikusan működtünk.”

„A harmadik legkorosabb istállója vagyunk a Formula-1-nek, dolgozóink egy része rengeteg éve nálunk dolgozik, de ez időnként hátrányként üthet vissza. Vérfrissítésre volt szükség és jelenleg is ezen az úton járunk” – tette hozzá Lowe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: