DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Wolff elárulta, mi volt a Mercedes 2018-as mélypontja

Újabb két világbajnoki cím, ráadásul a szezon vége előtt - a Mercedesnek nincs oka panaszra a 2018-as évet illetően, ám volt egy olyan pillanatuk, melyet legszívesebben örökre elfelejtenének.

Lewis Hamilton esélytelenként nyerte meg az idei Azerbajdzsáni Nagydíjat, és tért vissza ezzel a világbajnoki küzdelembe – öröme mégsem lehetett teljes, hiszen győzelmét Valtteri Bottas három körrel a leintés előtt bekövetkezett defektjének köszönhette. Az egyaránt szétfoszlott jobb hátsó és győzelmi remény azért is volt különösen keserű a csapatnak, mert a finn később egy alkalommal sem tudott a pódium tetejére állni 2018-ban.



„Baku igazi sokkal ért fel számomra” – idézte Toto Wolffot, a Mercedes motorsport-igazgatóját a Motorsport szakportál. „Nagyon dühös és csalódott voltam. A Magnussen és Gasly közötti csata igazi őrültség volt, aztán ott maradt egy roncsdarab ebből a sz*r küzdelemből, azon a sz*r helyen, a rajtrács hátsó részén, amely Valtteri győzelmébe került. Szégyen. Számomra ez volt a szezon mélypontja.”

Wolff szerint a szezon elején Bottas különösen szerencsétlen helyzetekben találta magát: egy majdnem biztos győzelmet veszített el Kínában a biztonsági autó miatt, de Bahreinben is közel állt a sikerhez. „Ha meg tudta volna nyerni ezt a három versenyt, Baku után egyértelműen vezette volna a bajnokságot. Egy pilóta számára nagyon nehéz feldolgozni, ha már nem áll harcban a végső győzelemért. Már két alkalommal láthattuk ezt Valtteri esetében, amikor is Lewist kellett támogatnunk. Ez pontokban, és pályán látott teljesítményben is megmutatkozott. Ez minden versenyzőre hatással van. Ha harcban áll, az nagy különbséget jelent.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: