DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: Alonso itt az egyetlen, aki hiányozni fog nekem

Lewis Hamilton lerántotta a leplet arról, milyen is a viszony közte és Alonso között. Bár kettejük kapcsolata viharosan indult, ma nem tudja elképzelni a brit, hogy bárki más hiányozni fog neki.

2007-ben debütált Lewis Hamilton a Formula-1 világában, és rögtön bedobták a mélyvízbe, ugyanis nem volt elég, hogy egyből egy McLarennel kellett teljesítenie, de csapattársnak megkapta maga mellé Fernando Alonsót, aki akkor az előző két év világbajnokának mondhatta magát.

Akkor úgy tűnt, a száguldó cirkusz egyik legnagyobb rivalizálása zajlik majd le kettejük között, azonban a világbajnoki címet végül nevető harmadikként Kimi Raikkönen húzta be a Ferrarival, Alonso pedig egyetlen szezon után távozott a McLarentől. Hamilton elárulta, hogy élete egyik legnehezebb időszaka volt, mikor Alonso oldalán kellett, bizonyítson.

Hamiltonnak hiányozni fog Alonso


Ugyanakkor úgy tűnik, ők ketten azóta már a szőnyeg alá söpörték ezt az ügyet, hiszen megannyi elismerő nyilatkozatot olvashattunk már mindkettejüktől, ezen kívül pedig Hamilton jelenleg úgy érzi, senki más nem fog hiányozni neki a Formula-1-ből, Fernando Alonsót leszámítva.

„Fernando egy igazi legenda. Megtiszteltetés és kiváltság volt, hogy én is abban az időben versenyezhettem, amikor ő. Még mielőtt bekerültem a Formula-1-be, folyamatosan néztem őt és elismertem, amit elért. Abu Dhabiban egész hétvégén azt kérdezgették tőlem, hogy hiányozni fog-e. Igazság szerint úgy érzek most, hogy soha egyetlen versenyző sem fog számomra hiányozni, rajta kívül. A sportnak, nekünk és nekem egyaránt hiányozni fog” – mondta Hamilton az F1 hivatalos oldalának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: