DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardónak legkevésbé Marko hiányzik majd

Nagy váltásra szánta el magát Daniel Ricciardo, hosszú évek Red Bull-szolgálata után az idei év végén elhagyta az energiaitalos istállót, hogy a Renault gyári csapatát erősítse a jövő évtől.

Junior kora óta az osztrákok programjában pallérozódott a tehetséges ausztrál, aki 2011-ben már be is mutatkozhatott a Formula-1-ben az azóta megszűnt HRT színeiben néhány futamon. Jó benyomást tett a bikákra, akik a következő két évben már a fiókcsapatnál alkalmazták. Mark Webber visszavonulása után pedig eljött a nagy lehetőség, az élcsapatnál kapott szerződést.

Pechjére viszont éppen a turbóéra kezdetén, 2014-ben került a Red Bullhoz, amikor az istálló megközelítőleg sem volt olyan versenyképes, mint a korábbi években, leginkább a Mercedeshez (majd a Ferrarihoz) képest gyenge és megbízhatatlan Renault-erőforrás miatt.

Ricciardónak nem hiányzik majd Helmut Marko


A Red Bull főtanácsadója, Dr Helmut Marko mindig nyíltan kimondja kritikáját pilótáinak, ha azok elszúrtak valamit. Gyakran éppen ezzel helyezte extra nyomás alá versenyzőit, amikor eleve azon emésztették magukat, mit is rontottak el az adott hétvégén. Ezektől a kellemetlen telefonoktól is megszabadul majd a Renault-hoz igazoló Ricciardo.

„Azok a hívások, amiket Helmut Markótól kapunk, amikor kicsit rosszabb versenyt teljesítünk. Na ez fog hiányozni nekem a legkevésbé. Valamint azok a foglalatosságok, amiket a hidegben tettünk a csapattal” – ismerte el Daniel Ricciardo a ’the Red Bull sofa’ csatornáján.

Bár a főtanácsadót nem fogja hiányolni, a csapaton belüli különleges hangulatot viszont feltétlenül. Az elmúlt években ehhez teljesen hozzászokhatott, így ütős lesz hirtelen egy egészen más környezetbe kerülni. „A Red Bull világszerte komoly jelenség, elképesztő és fontos kapcsolatokkal rendelkezik. Bárhova is mentünk, mindig tökéletesen meg volt szervezve, ezt biztosan hiányolni fogom” – tette hozzá a csapattól távozó ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: