DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A halo tízszer hatékonyabb a szélvédőnél

Charlie Whiting szerint az Alonso-Leclerc esetnél ennyivel nyújtott nagyobb védelmet a monacóinak a halo, mint a korábban felmerült másik eszköz, úgyhogy most még biztosabbak a dolgukban.

Amint arról már beszámoltunk, az FIA vizsgálata szerint a halo védte meg Charles Leclerc-t az ominózus spái baleseténél, amikor Fernando Alonso McLarenje átszáguldott a monacói Sauberjén. A mérések szerint Alonso jobb első kereke 58 kilonewton erőhatást gyakorolt a halóra.

halo_1



 

A halóval történt ütközés következtében Alonso felfüggesztése eltörött, de jobb első abroncsa nem kapott defektet. Leclerc jobb hátsó felfüggesztése sérült meg. Ha a kerék a fent említett erővel ütközött volna Leclerc sisakjának, a versenyző nagyon súlyos fej- vagy nyaksérülést szenvedett volna. Ugyanakkor a szakértők szimulációja arra jutott, hogy halo nélkül a McLaren kereke elkerülte volna Leclerc fejét: az autó szárnyvéglapja azonban eltalálta volna a versenyző sisakrostélyát.

Charlie Whiting versenyigazgató most még azt is hozzátette a témához, hogy a halo alternatívájaként korábban felmerülő szélvédő közel sem lett volna ilyen hatékony - szerinte az IndyCar szélvédőtesztjei alapján az az eszköz mindössze 10%-os védelmet nyújtott volna ennél az esetnél a halóhoz képest. Az FIA éppen azért még elkötelezettebb a halo mellett, mint eddig, a 2021-es szabályváltozásokba már beépítik a "halo 2-t", egy új generációs fejvédő eszközt - a tervek szerint pedig egy kamerának is helyet ad majd, az új Formula-E-auókon ez már látható is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: