DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso szárnya eltalálta volna Leclerc sisakját

Hónapokkal a Belga Nagydíj rajtbalesete után megérkezett a vizsgálat eredménye: a McLaren kerekei nem, de a szárnyvéglap eltalálta volna Charles Leclerc sisakrostélyát Spában. A halo védte meg a fiatal monacóit.

Már a felvételek alapján nyilvánvaló volt, hogy a Belga Nagydíj ijesztő rajtbalesete során Charles Leclerc-t a 2018-ban bevezetett biztonsági eszköz, a halo védte meg a komoly sérüléstől, mikor Fernando Alonso McLarenje átesett Sauberjén. A Nemzetközi Automobil Szövetség szakértői heteken át tartó, aprólékos elemzést végeztek a balesetről.

A vizsgálat eredményéről az Autosport szaklap számolt be először. A két autó közti sebességkülönbség 30 km/h volt. A mérések szerint Alonso jobb első kereke 58 kilonewton erőhatást gyakorolt a halóra. A halóval történt ütközés következtében Alonso felfüggesztése eltörött, de jobb első abroncsa nem kapott defektet. Leclerc jobb hátsó felfüggesztése sérült meg.



Ha a kerék a fent említett erővel ütközött volna Leclerc sisakjának, a versenyző nagyon súlyos fej- vagy nyaksérülést szenvedett volna. Ugyanakkor a szakértők szimulációja arra jutott, hogy halo nélkül a McLaren kereke elkerülte volna Leclerc fejét: az autó szárnyvéglapja azonban eltalálta volna a versenyző sisakrostélyát.

„A rendelkezésre álló adatok és felvételek alapján magabiztosan kijelenthetjük, hogy az első szárny nem találta volna el Leclerc sisakját” – mondta az Autosportnak Adam Baker, az FIA biztonsági igazgatója. „De mivel Alonso autója oldalirányban mozgott Leclerc-éhez képest, úgy gondoljuk, hogy Alonso első szárnyának véglapja éppen elérte volna Leclerc sisakrostélyát. Nehéz azonban bármilyen pontossággal megbecsülni a kontakt súlyosságát.”

A Sauber által elvégzett vizsgálat megállapította, hogy a halo és rögzítési elemei, továbbá karosszéria nem deformálódtak az ütközés következtében. Az 58 kN erőhatás 46 %-a annak a 125 kN-nak, amelyet a halónak a tesztek során ki kell bírnia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: