DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Grosjean: Azt gondoltam, a p*csába ezzel

A francia F1-es pilóta a 2012-eshez hasonlóan ismét egy nehéz szezonon van túl. Komoly mentális fejlődésen kellett átmennie, de abban bízik, hogy jövőre nem ismétlődnek meg a hibái.

Bár voltak kiemelkedő hétvégéi, Romain Grosjean számára a Formula-1 idei szezonja inkább a megpróbáltatásokról szólt. A francia pilóta évét több kínos baleset szegélyezi: Bakuban a hatodik helyről, biztonsági autó mögött törte össze az autóját, Barcelonában egy rajtot követő tömegbalesetben játszott szerepet, Silverstone-ban pedig az egyik Renault-val ütközve esett ki, de ez csak három kiragadott példa a szezonjából.

grosjean-portre-2018-sisak



Grosjean hibáival a Haas jelentős mennyiségű ponttól esett el, az autó pedig rendszeres javításokra szorult, így egy idő után az is kétségessé vált, hogy a csapat egyáltalán meghosszabbítja-e a pilóta év végén lejáró szerződését. A francia így döntésre kényszerült: vagy összeszedi magát, vagy jó eséllyel kiszorul az F1-ből. Egyszer már átélt egy hasonló krízist, 2012-ben egy futamos eltiltást kapott, miután tömegbalesetet okozott a Belga Nagydíjon.

„Az idén elkövetett hibákat egyértelmű, hogy nem akarom megismételni” – árulta el a francia. „Nem hiszem, hogy meg tudnék bocsátani magamnak, ha így történne. Sokat tanultam az idei évből. Emlékszem, hogy egy héttel a Német Nagydíj előtt azzal hívtam fel a menedzseremet, hogy ’visszatértem’. Ezt még azelőtt kijelentettem, hogy egyáltalán az autóba ültem volna, de tényleg így volt. Minden a helyére került. Úgy voltam vele, hogy ’a p*csába ezzel, hozd helyre’, és egyszerűen továbbléptem. Nagyszerű élmény volt.”

 grosjean-action-rus-2018

Grosjean tisztában volt vele, hogy a hibái miatt erősen rezgett nála a léc. „Büszke vagyok arra, ahogy összeszedtem magam. Volt egy pont, amikor azt mondták az emberek, hogy fel kellene adnom, de én bíztam magamban. Csak arra kellett rájönnöm, hogy mi nem stimmel.”

Arra a kérdésre, hogy tudja-e, miként kerülheti el a hibák ismétlődését, Grosjean az alábbit válaszolta: „Remélem, remélem. Nem lehet tudni, amíg az ember olyan helyzetbe nem kerül. Eddig mindig tanultam a hibáimból, bízom benne, hogy most is ez a helyzet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: