DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ericsson le is mondott az F1-es visszatérésről?

Marcus Ericssont tartalékpilótaként nevezték meg a Saubernél, IndyCar-szerződése azonban prioritást élvez. Ráadásul most már úgy nyilatkozik, hosszabb időre tervez Amerikában.

Öt Formula-1-ben töltött szezon után Marcus Ericsson kikerül a mezőnyből, és Amerikában versenyez tovább: a Schmidt Peterson Motorsports versenyzője lesz az IndyCarban. A Sauber még jóval korábban – egyidejűleg azzal, hogy közölte, Antonio Giovinazzi lesz Kimi Raikkönen csapattársa – megnevezte Ericssont 2019-es tartalékpilótájaként. Ez a szerepe megkívánná, hogy a svéd minden nagydíjra elutazzon, a két széria azonban nyolc időpontban is ütközik.

„Le kell majd ülnünk a szezon után, és beszélnünk erről. Én nagyon egyértelműen kijelentettem, hogy száz százalékban a versenyzői programra akarok koncentrálni 2019-ben. Erre az IndyCar-opcióra akarok összpontosítani” – mondta a motorsport.com-nak Ericsson. „Örülök, hogy megmarad a kapocs a csapattal, de le kell ülnöm és áttekintenem, mit fogok és nem fogok csinálni, mi lesz a szerepem.  Ami biztos, hogy 110 % összpontosítás kell az IndyCarhoz, máskülönben nem lenne értelme.”



„Nem gondolom, hogy túl sok versenyre fogok eljönni, de majd kiderül, miután áttárgyaltuk. Azonban, ha Amerikába megyek, ott élek, ott versenyzek, akkor nem valószínű, hogy minden második hétvégén F1-es versenyre utazok” – mondta a svéd pilóta. A Sauber már korábban elismerte, lehetséges, hogy egy másik tartalékpilótát is ki fognak jelölni.

Ericsson számára mintha már nem bírna kiemelt fontossággal, hogy az F1-ben a tűz közelében maradjon. Míg korábban 2020-as visszatérésről beszélt, most már úgy fogalmazott, hosszabb időre tervez az Egyesült Államokban.

„Lehet, hogy ez marad az utolsó versenyem az F1-ben, de ezt az ajtót még nem akarom bezárni, mivel sosem tudni, mi történik a jövőben. Teljesen elkötelezve megyek Amerikába, hogy jól szerepeljek ott, és úgy képzelem, hogy elég hosszú ideig fogok maradni. De ahogy mondom, senki nem tudja, mi fog történni pár év múlva. Ezt a fejezetet most bezárom, és meglátjuk, a jövő mit hoz” – hangzott a búcsúzásra emlékeztető nyilatkozat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: