DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Nem fognak belőlem idiótát csinálni

Bár az ügy már szinte lecsengett, Abu Dhabiban szóba került Verstappen és Ocon összetűzése, és az azért kirótt büntetés. A Red Bull pilótája azt mondja, nem fognak belőle vásári majmot csinálni.

Kettejük Brazil Nagydíjon történt balesete alighanem évekig beszédtémája lesz az F1-nek, ugyanis Esteban Ocon a körét szerette volna visszavenni a versenyt vezető Max Verstappentől, azonban a második kanyarban összeértek, és mindketten kicsúsztak, így Verstappent megfosztotta francia kollégája a győzelemtől.

Az eset után lökdösődésig fajultak a dolgok a két érintett között, amiért az FIA a hollandot két nap közmunkára ítélte, a saját szervezésében. Abu Dhabiban újból felhozták a témát Verstappennek, aki leszögezte, nem fognak belőle hülyét csinálni, és majd kitalálnak valamit, ami mindenki számára előnyös.



„Úgy vélem, már így is elég kemény büntetést kaptam az esetért, szóval majd ki fogunk találni valami testhezállót, mert nem fognak idiótát csinálni belőlem” – szögezte le Verstappen a Sky Sports mikrofonja előtt.

„Tartunk majd egy megbeszélést a csapattal és az FIA-val, hogy mi is lesz ebből. Aztán, ha elnyeri a tetszésemet, akkor végül is nem nagy ügy, nemde? Mit tudok ez ellen csinálni? Kicsit soknak érzem, de majd lesz valahogy…”

Leginkább az FIA Road Safety Action plakátjain találhatjuk szembe magunkat az utakon pilótákkal, melyeken Alonso, Rosberg, vagy éppen a futballista, Antoine Griezmann köszön vissza ránk, mondván, ne igyunk, ha vezetünk. Ez még talán Verstappen számára is megfelelő lenne, de ki tudja, mik az FIA tervei vele…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: