DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff félti Bottast a mentális sérüléstől

Valtteri Bottas az ötödik pozícióig esett vissza a második helyről. Toto Wolff elmondta, nem volt minden rendben a finn autójával, és reméli ez az oka a látottaknak, nem mentális probléma.

A finn versenyző az egyedüli pilóta 2013 óta, aki egy szezonban nem tudott futamot nyerni a Mercedes versenyzőjeként. Többször is lett volna alkalma legyőzni Lewis Hamiltont, de hol a balszerencse, hol a csapatutasítás akadályozta meg az első hely elérésében.

A Mercedes csapatfőnöke szerint az Azerbajdzsáni Nagydíj után még a bajnokságot is vezethette volna, ha nem kap defektet vezető pozícióban: „Nagyon jó volt Bakuig. Úgy vélem, hogy megnyertük volna vele azt a versenyt a defekt nélkül, és vezette volna a bajnokságot.”

Toto Wolff fél, hogy versenyzőjének nehéz lesz feldolgozni, hogy korán elbukta a bajnoki címért folytatott harcot: „Úgy gondolom, hogy amikor már nincs esélye az embernek a bajnoki címre, és tudja, hogy fel kell adnia, az mentális sérülést okozhat. Remélem nem ez a helyzet. Ő azt mondja nem, ő egy erős finn, egy igazi harcos, de most a tél alatt ismét erősítenünk kell őt, hogy jó helyzetbe kerüljön.”

 wolff-bottas-mentalis-bajairol-2018



A szezonzárón kívülről úgy tűnt, hogy a finn hibázott, de az osztrák szakember elmondta, hogy nem volt minden rendben a W09-el: „A bokszkiállásnál valami rosszul ment, és amikor kijött, láttuk, hogy valami nem jó hátsó bal fékjével, valami nem volt tökéletes.”

„Láttuk az adatokat, és biztonsági oka volt, amiért megcsináltuk a második kiállást. Még nem tudjuk, hogy súlyos gond akadt az autóval, ami teljesítmény visszaesést eredményezett, vagy csak egyszerűen nem volt meg a tempó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: