DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen: A közös sikerekre örökké emlékezni fogok

Kimi Raikkönen sajnos már a 7. körében kiesett az Abu Dhabi Nagydíjnak, így dicstelenül búcsúzott a Ferraritól, ami miatt csalódott, de azért szerzett néhány örökre szóló emléket a csapattal.

Kimi Raikkönen a 4. helyről várhatta élete utolsó ferraris versenyét, amelyen nyilvánvalóan szeretett volna szépen búcsúzni a Scuderiától, azonban a technika ördöge közbeszólt, és a verseny 7. körében megállt a finn alatt a Ferrari.

„Nyilvánvaló, hogy egy kissé csalódott vagyok, nem így szerettük volna befejezni az utolsó közös versenyünket. Jól akartunk szerepelni, és alighanem ehhez meg is lett volna az autónk. Sajnálatos módon egy elektromos hiba ütötte fel a fejét. A hátsó egyenesben már éreztem, hogy alig van erő az autóban, aztán a célegyenesben egyszerűen leállt a motor. Szomorú, de a versenyzés már csak ilyen” – adott hangot csalódottságának a Jégember.

Egy korszak véget ért


„Elég erős évünk volt, de a négy nullázás nem szerepelt a terveink között, ráadásul nem is segített rajtunk. Többet akartunk ettől, ez biztos. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden egyes Ferrari-szurkolónak köszönetet mondjak, akik mindig is elképesztő támogatásban részesítettek engem. Jó és rossz időkben egyaránt kitartottak mellettem, ami még inkább érdekessé teszi az egészet.”

„Természetesen szebb befejezést szerettünk volna, de ez benne van ebben a sportban. De a közösen megszerzett egyéni és két konstruktőri világbajnoki cím, örökre szép emlék marad” – búcsúzott 2007 bajnoka a Scuderiától.

Jövőre már az Alfa Romeo Sauber színeiben fog versenyezni Raikkönen, aki a mai napig a Ferrari utolsó világbajnoka, s a 2008-as konstruktőri cím közös elhódítása óta várat magára az olaszok újabb sikere.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: