DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hülkenberg nem is tudta, hogy Grosjean ott van

Újra a visszapillantó okozott galibát: a német pilóta nem hagyott helyet a Haasnak, mert egyáltalán nem látta. A Renault versenyzője és Charlie Whiting arról is beszéltek, eltorlaszolta-e a halo a menekülés útját.

Másfélszer pördült meg a hossztengelye körül, majd fejtetőn állt meg Nico Hülkenberg Renault-ja – az Abu Dhabi Nagydíj ijesztő balesettel kezdődött, a német pilóta és Romain Grosjean kerekei akadtak össze a 8-9-es sikánban.

„Nagy csalódás, ami történt, de úgy gondolom, versenybalesetként kell kezelnünk” – mondta a Sky Sportsnak Nico Hülkenberg, akinek haja szála sem görbült. „A 8-as kanyarba menet versenyeztünk Romainnal, mindketten elfékeztük. Én szélesen fordultam, ő viszont még szélesebben, ezért úgy gondoltam, hogy lement a pályáról, a 9-es kanyar pedig az enyém. Ez az oka, hogy a csúcsponton vettem a kanyart.”

„Ő viszont, mint tudjuk, ott volt, a kerekek összeértek, a többit pedig láthattuk. Csak pörögtem párat, ami látványos volt, de igazából semmi drámai nem történt, mert nem volt kemény bukás, nem hatottak nagy G-erők, ilyen szempontból nem történt baj. Sajnálatos, hogy nem láttam Romaint. A holttérben volt, a többi pedig már történelem” – magyarázta Hülkenberg, aki arra a kérdésre, hogy a halo elzárta-e menekülési útvonalát, nem tudott határozott választ adni:

„Nem tudom, az igazat megvallva, hogy a halo eltorlaszolta-e vagy sem. A jobb oldalon ott volt a korlát, nagyon kicsi volt a rés. Ha valaki fejtetőn áll, nem könnyű megtalálni a gombokat, mert teljesen más a nézőpont. Én először álltam fejre autóval, ezért inkább vártam a sportbírókra, akik nagyon gyorsan reagáltak és kiszedtek” – magyarázta, miért nem próbált kimászni az R.S.18-ból.



A halo kérdésében a Formula-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting is megszólalt: elmondása szerint a fejvédőnek semmiféle szerepe nem volt abban, hogy Hülkenberg percek múltán hagyta el az autót. Ha szükség lett volna rá, jóval korábban megkezdik kimentését.

„Tudtuk, hogy rendben van, nem volt ok az aggodalomra. Ilyen körülmények között a rutin az, hogy az autót a kerekeire állítják vissza. Miután ez a kellő gonddal megtörtént, magától ki tudott szállni. Az alapján, amit én láttam, az egész irányítás alatt állt, az orvosi delegált pedig több mint elégedett volt. Pont úgy történt, ahogyan kell. Ahogy az ilyen balesetekben, az autó rádióját azonnal a versenyirányításhoz kapcsoltuk, hogy azonnali információt kapjanak. Az ilyen balesetek is azok közé tartoznak, amelyek segítésére a halót megtervezték, mivel a versenyzőnek több helye van, ha az autó a tetejére áll” – magyarázta az FIA alkalmazásában álló Whiting.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: