DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Grosjean élete körét futotta Abu Dhabiban

A nagycsapatok mögött ő bizonyult a legjobbnak, így a hetedik helyről vághat neki a futamnak a francia versenyző, aki azt is elárulta, nem várták magukat ennyire előre.

Körülbelül fél másodpercet kapott Romain Grosjean az előtte induló Max Verstappentől az időmérő edzésen, de még ez is szenzációs teljesítmény, ha az első három nagycsapat előnyét nézzük az idei évben a többiekhez képest.

A Haas versenyzője szerint ennél nem tudott volna jobb időt összerakni: „Jó időmérőn vagyunk túl. Az első kifutásomon a Q3-ban karrierem legjobb körét futottam meg. Amikor áthaladtam a célvonalon, tudtam, hogy ennél már nem volt több a pályában. Remekül sikerült, elégedett lehetek.”

 grosjean-az-abudhabi-idomerorol-2018



„Jó érzés, hogy ismét a Q3-ban lehettünk, és ezt ismét megjegyezhetjük idén, különösen azért, mert egy olyan pályáról van szó, ahol nem voltunk biztosak, hogy versenyképesek leszünk.”

„Vasárnap hosszú lesz a verseny, és kíváncsi vagyok, mit tudunk elérni a hiperlágyakon. Már várom a futamot” – zárta mondandóját Grosjean.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: