DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ericsson: Nem csak Leclerc miatt fejlődtünk

A tavalyi szenvedést követően 2018-ban teljesen újjászületett az Alfa Romeo-Sauber istálló. Marcus Ericsson úgy véli, nem kizárólag Charles Leclerc járult hozzá ehhez, hanem ő maga is.

2016 derekán a Sauber megmenekült a pénzügyi csődtől az új befektetőknek hála, de a fejlesztések késlekedése és a jóval korábbi fejlesztésű Ferrari-motor rányomta bélyegét a teljes szezonra. Tavaly viszont a svájciaknál vezetőségváltás következett be, Frederic Vasseur pedig sokkal szorosabbra fűzte a viszonyt Maranellóval.

Az erősebb motor, az Alfa Romeo komoly támogatói háttere, valamint a rendkívül tehetséges Charles Leclerc együttesen stabil középcsapattá hozták fel a svájciakat, legutóbb, Brazíliában különösen nagyot sikerült villantani, Ericsson a hatodik rajthelyet szerezte meg, majd a versenyen Leclerc-nek nem ért a nyomába senki a középmezőnyből és az előkelő hetedik helyen intették le.

Az évközi fejlődés megkérdőjelezhetetlen, ám Ericssont zavarja, hogy sokan ezt szinte kizárólag újonc csapattársának tulajdonítják, pedig a svéd úgy véli, neki hasonlóan nagy szerepe van ebben. Igaz, az eddig szerzett negyvenkét pontból harminchármat a fiatal monacói zsebelt be, de csapattársa is élete eddigi legjobbját hozza eddigi kilenc egységével.

Leclerc volt a vezér, de Ericsson is élete legjobbját futja


„Melbourne-ben még a Williams mögött kullogtunk a mezőny végén. Azóta rengeteget fejlődtünk és ebből alaposan ki is vettem a részemet. Charles és én is keményen dolgoztunk és a megfelelő irányba terelgettük a csapatot” – mutatott rá Ericsson a Motorsport Total szakoldalon.

A rutinos svéd teljesítménye nem volt elég ahhoz, hogy az Alfa Romeo-Sauber megtartsa, mindössze tesztpilótaként számítanak rá a jövő évben (az új pilótapáros Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi lesz), így elfogadta az IndyCarban versenyző Schmidt Peterson Motorsport ajánlatát, jövőre átteszi székhelyét Amerikába.

Véglegesen? „Nem szeretném bezárni magam mögött az ajtókat, de valóban Amerikába megyek. A Schmidt Peterson istálló boldog, hogy csatlakozom hozzájuk, alig várom, hogy kezdhessem velük a munkát. Magas elvárásaim vannak magammal szemben, szeretném azt érezni, hogy akár nyerhetek is” – tekintett előre Ericsson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: