DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo: Magam mögött hagyom 2018-at

Daniel Ricciardo biztos benne, hogy bár az idei éve rendkívüli módon peches volt, jövőre – a Renault-nál – ennek nyoma sem lesz. Az ausztrál szépen fejezné be a Red Bull-os időszakát.

2018 felemásra sikeredett Daniel Ricciardo számára, hiszen az első hat futamból kettőt megnyert, és valós esélyei voltak, hogy esetleg beleszóljon a világbajnoki küzdelembe, a szezon hátralévő része már csak csalódást tartogatott az ausztrál számára, aki monacói győzelme óta még a dobogóra sem tudott felállni.

Jövőre már sárga-fekete overállban láthatjuk majd Ricciardót, hiszen - Nico Hülkenberg oldalán - immáron a Renault sikereiért fog küzdeni. A Méhészborz pedig biztos benne, hogy idei pechszériájának jövőre már nyoma sem lesz.

Ricciardo már csak előre tekint


„2018 végeztével a balszerencsém is el fog tűnni. Ezt a rossz sorozatot 2018-ban hagyom, és már nagyon izgatott vagyok, hogy jövőre egy új kihívás elé álljak” – idézi Ricciardót a GP Blog. „De az, hogy jól alakult volna a szezonom, vagy olyan lett, ahogyan valójában sikerült, nem változtatna meg bennem semmit azzal kapcsolatban, hogy jól döntöttem-e a jövőmet illetően.”

„Már ezelőtt a balszerencse-sorozat előtt is úgy éreztem, valami másra vágyom, és ezt most sem látom másként” – folytatta az ausztrál. „Persze egy részem ugyanolyan izgatottan várja az utolsó versenyt, amelyen szeretnék majd jól teljesíteni, mint amennyire várom azt, hogy a következő szezont tiszta fejjel tudjam kezdeni, egy új csapatnál.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: