DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Jos Verstappen: Max senkivel nem verekedne

A Verstappen-Ocon ügy kapcsán még hiányzott a versenyzőapa véleménye: az egykori F1-es megérti a lökdösődést, de megcáfolta azt az álláspontot, amely szerint fia erőszakos lenne.

„Örülök, hogy apám nem volt ott” – mondta Max Verstappen egy holland csatornának, mikor az Esteban Oconnal való lökdösődésről kérdezték. Ismert, hogy Jos Verstappennek már bírósági ügye is volt verekedés miatt, és bár tetten érhető, hogy fia örökölt lobbanékonyságából, az apa bizonygatta, Max egy bizonyos határt nem lépne át.

„Talán nem volt helyes, amit Max tett, mégis teljesen megértem” – mondta az F1-ben 1994 és 2003 között versenyző idősebb Verstappen a Telegraafnak. Épp megfosztották egy győzelemtől, aztán Ocon olyan hülyén elé állt és csak vigyorgott. Ugyanakkor nem szabad nagyobb ügyet csinálni belőle, mint amekkora. A focisták minden héten ezt teszik egymással. Max elég profi ahhoz, hogy ne verekedjen senkivel. Úgy vélem, tényleg visszafogta magát, de azért nem ártott, hogy voltak körülötte mások.”



Az ifjú Verstappennek volt néhány megjegyzése a közelmúltban, melyek túl sok benne szunnyadó agresszióra utaltak: például amikor azt mondta egy sajtótájékoztatón, lefejel valakit, ha tovább kérdezgetik a hibáiról, valamint a cikk elején idézett nyilatkozatban is úgy fogalmazta meg véleményét a sportpszichológussal kapcsolatban, hogy „ha pszichológust hoznak, azonnal kirugdosom őket.” Ezeket a kijelentéseket is tompította most Jos Verstappen.

A vasárnapi eset iróniája, hogy 2001-ben, ugyancsak a Brazil Nagydíjon Jos Verstappen ütötte ki lekörözöttként a versenyt vezető pilótát, Juan Pablo Montoyát. Íme a 17 évvel korábbi incidens:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: