DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Egymilliós nézőveszteség Németországban, 2018-ban

Az előző évhez viszonyítva egymillióval kevesebben követték figyelemmel a német RTL hétvégi közvetítését a Brazil Nagydíjról, mint egy évvel korábban. Pedig 2017-ben is eldőlt már Interlagos előtt a bajnokság.

A Formula-1 új tulajdonosai az első pillanatoktól azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy ismét emelkedjen a nézőszám és visszacsábítsák a sportágtól elforduló tömegeket. A futamokat a helyszínen megtekintő rajongók száma a tavalyi évben ugrásszerűen meg is nőtt, vélhetően a szebb autóknak és a feljavuló Ferrari miatt izgalmasabbá váló világbajnokságnak köszönhetően.

Az idei év hasonló koreográfia szerint zajlott le, az első félévben Sebastian Vettel reális eséllyel rendelkezett, több futamot nyert meg, mint legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton. A nyári szünet környékén azonban ismét fordult a kocka és a brit sorra hozva a kiváló eredményeket, a többször is betliző Vettelt (és Ferrarit) bedarálva újra a csúcsra ért, immáron ötödször.

Ahogy tavaly, idén is Mexikóban dőlt el a cím sorsa, tehát Brazíliába már úgymond tét nélkül érkezett a mezőny. De amíg tavaly 5,23 millió néző követte figyelemmel a német RTL-en a Brazil Nagydíjat, az elmúlt vasárnap ez a szám mindössze 4,4 millió volt. Az egyetlen komolyabb eltérés, hogy a tavalyi 17 óra helyett most 18:10-kor rajtolt el a mezőny.

Németországban csökkent az érdeklődés tavalyhoz képest


A teljes nézőszám is zuhant a németeknél, tavaly a televíziónézők 22 százaléka döntött a Formula-1-es verseny mellett, idén pedig csak a 16,7 százaléka. Ez a százalékos arány az elmúlt öt futamból négyszer visszaesést mutatott. Az adatok azt mutatják, hogy az európai idő szerint kora reggel rendezett versenyeket nézik a legkevesebben élőben, Németországban.

Az eddigi RTL-es nézőszámok a 2018-as nagydíjakon:

Ausztrália: 2,58 millió
Bahrein: 4,72
Kína: 4,28
Azerbajdzsán: 5,09
Spanyolország: 4,73

Monaco: 5,21
Kanada: 5,71
Franciaország: 4,15
Ausztria: 3,91
Nagy-Britannia: 5,06

Németország: 6,12
Magyarország: 5,49
Belgium: 4,97
Olaszország: 5,02
Szingapúr: 4,56

Oroszország: 3,68
Japán: 1,95
USA: 4,29
Mexikó: 4,34
Brazília: 4,4

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: