DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Honda turbója még erősebb lehet

A japán gyártó idén jól láthatóan fejlődési pályára lépett, erről az útról pedig nem is akarnak lelépni. Még szorosabbra fűzik a szálakat egy, a turbókat fejlesztő céggel, ez további javulást hozhat.

Három évnyi szenvedés után idén végre egyértelműen előrelépést produkált a Honda, a legtöbb szakember szerint az időmérős tempóban már feltétlenül átugrották a Renault-t, a versenytempóban pedig közel azonos teljesítményre képesek. A Ferrari és a Mercedes még jócskán előttük jár, ám a japánok nagyon elszántak.

Még szorosabban kívánnak együttműködni az IHI nevű céggel, amely az erőforrások turbófeltöltőjének fejlesztésében segíti őket. Újabb kétéves szerződést írtak alá, céljuk, hogy ezen időintervallum alatt a japán motorok felérjenek a Ferrari és a Mercedes szintjére. Ha tartják az idei, látványos fejlődési ütemet, ez egyáltalán nem lehetetlen feladat.

Az együttműködés már a Honda 2015-ös visszatérése óta tart, amikor még a McLaren partnereként, többéves szünet után érkeztek vissza a száguldó cirkuszba. A Toro Rosso oldalán idén pozitív változások kezdődtek, annyira, hogy még a Red Bullt is sikerült meggyőzni, hogy 2019-től már a japánokkal szerződjön.

A Honda rendkívül ambiciózus 2019-et illetően


A Honda komoly fejlődésre számít a megújított szövetségnek köszönhetően, a célkitűzés elég egyértelmű, futamgyőzelmekért akar harcolni a bikák oldalán. „Az IHI egy kiváló alapokkal rendelkező vállalat, 19. századi megalapítása óta eleinte a hajógyártást segítve a gőzturbina-üzletben voltak érdekeltek.”

„Ennek a partneri viszonynak köszönhetően jól látható teljesítménynövekedésre számítunk. Közös erővel és kemény munkával dolgozunk, hogy győzelmekért harcolhassunk” – nyilatkozta optimistán Katsuhide Moriyama, a Honda egyik főnöke. Hasonlóan nagy várakozással tekint a következő évek elé az IHI igazgatója, Yoshinori Kawasaki, aki szeretné elérni, hogy a Honda ismét az 1986 és 1991 közötti sikerek útjára lépjen.

„Boldogok vagyunk, hogy a Honda partnerei lehetünk, amely a világ egyik legjobb motorgyártója. Technikai együttműködésünknek köszönhetően egyértelmű célunk, hogy a Honda belsőégésű motorja a lehető legjobb teljesítménnyel rukkoljon elő, ehhez pedig még inkább igyekszünk gyorsítani a turbó fejlesztését.”

„Reményeink szerint a 2019-es szezontól kezdve a Honda erőforrása az IHI turbóinak segítségével olyan jó teljesítménnyel jelentkezik majd, ami bámulatba ejtette a ’80-as és ’90-es évek rajongóit” – mutatott rá Kawasaki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: