DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel versenye úgy végződött, ahogy indult

Sebastian Vettel számára talán ez volt a szezon legszenvedősebb versenye, amely rosszul kezdődött számára és ugyanúgy is végződött. A közepes keverékeken egyszerűen nem volt tapadása.

A második helyről várta a rajtot a német, de katasztrofálisan alakult számára a Brazil Nagydíj, amelyen végül csak hatodikként ért célba. Még a tizenegyedik rajtkockából induló Daniel Ricciardo is simán verte.

„Mindent egybevéve, ez egy nagyon trükkös délután volt számomra. Nem vagyok teljesen boldog, sőt, egyáltalán nem vagyok az. Ez nem valami jó nap számunkra. Elvesztettük a konstruktőri bajnokságot is, igaz legalább Kimi odaállhatott a dobogóra, de az én versenyem elég rosszul indult, és rosszul is fejeződött be.”

Vettel a gumikkal küzdött


„Az első etappal nem volt semmi probléma, de aztán a második részé a futamnak nem nagyon találtuk a tapadást, ami nyilván benne van a játékban, ha a legkeményebb keverékeken megyünk. A rajtnál nem volt hová mennem, Valtteri és Lewis nagyszerűen dolgoztak össze. Lewis hamar a fékre lépett, így felkínálta Valtterinek a külső ívet, nekem pedig nem volt más lehetőségem.”

„Nem sokkal ezután Max is elment mellettünk. A végére kiderült, hogy sokkal gyorsabbak voltak nálunk, szóval nem osztott, nem szorzott, ugyanakkor kissé optimista volt az első kanyarban. De ez mindegy is, ma nem voltunk elég gyorsak” – összegezte a futamot Sebastian Vettel.

Az, hogy a Mercedes bebiztosította a konstruktőri világbajnoki címet is ezen a hétvégén, azt jelenti, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon már valóban teljesen tét nélüli versenyt fogunk látni, így a győzelemért bárki harcba szállhat majd két hét múlva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: