DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Szirotkin is elmondta véleményét Hamiltonról

A Brazil Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton két feltartásgyanús esetbe is belekeveredett, az egyiknél utólag Szergej Szirotkinra hárította a felelősséget. Az orosz álláspontja egész más.

Interlagosban újra szemtanúi lehettünk több, a rajongókat megosztó esetnek, mindkettőben Lewis Hamilton játszotta a főszerepet. Első látásra úgy tűnt, hogy előbb Szergej Szirotkint, majd Kimi Raikkönent is feltartotta az ötszörös világbajnok brit, de a versenybíróság még csak nem is vizsgálta az esetet, ugyanis a másik két érintett pilóta egyike sem mért kört teljesített.

Az időmérő után Hamilton kicsit kiosztotta a Williams orosz pilótáját, hogy szerinte tiszteletlen manőver volt Szirotkintól az előzés, de akkor még nem ismerhette a másik fél álláspontját. Nem értette, miért volt szükség arra a nagysebességű előzésre, erre adott magyarázatot Szirotkin, aki egyáltalán nem érzi hibásnak Hamiltont.

„Váratlanul jutottunk be a Q2-be, ám az ominózus pillanatban már nem maradt vadonatúj abroncsom, így egy, már a Q1-ben használt szettet szereltünk vissza, ami azonban nem volt megfelelően előmelegítve. Az adatokból látszott, hogy 27 fokkal hidegebb, mint ami az ideális tartomány lett volna, így a felvezető körömben is keményen kezdtem nyomni” – nyilatkozta Szergej Szirotkin.

Szirotkin nem hibáztatja Hamiltont


„A 11-es kanyarban is versenytempóban haladtam, amikor láttam, hogy Hamilton nagyon lassú felvezető kört megy. Nagyon gyorsan érkeztem meg rá, bizonyára nem számított rám, mivel mindketten a felvezető körünkön jártunk. Óriási sebességkülönbséggel közeledtem, balról igyekeztem kikerülni, de az utolsó pillanatban valószínűleg meglátott és ő is ugyanarra akart mozdulni.”

„Azon a ponton nagyjából 200 kilométer/órával gyorsabban száguldottam, mint ő, így meglehetősen nehéz dolgom volt, hogy elkerüljem az ütközést és megelőzzem. De azt kell mondjam, nem gondolom, hogy Lewis bármit is rosszul tett volna, egyszerűen olyan szituációba kerültem, hogy keményen kellett nyomnom, ami felvezető körön nem éppen megszokott, de időnként megtörténik” – magyarázta az incidens hátterét Szirotkin, akinek igencsak inogni látszik ülése a Williamsnél, mivel a hírek szerint csapata ajánlatot tett Robert Kubicának a jövő évre.

„Hogy én tiszteletlen lennék? Abszolút nem értek egyet. Ha általánosságban megnézzük, hogyan vezetek a pályán, a mezőnyben kevés olyan pilótát találunk, aki nálam jobban tiszteli a riválisokat, különös tekintettel azokra az autókra, amelyek a világbajnoki címért küzdenek” – reagált Hamilton megjegyzésére az újonc évét teljesítő orosz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: