Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 16. péntek
F1

Ricciardo már unja a sok meghibásodást

Daniel Ricciardo az idény második felében egyáltalán nem a szerencse fia és valójában ő maga sem tudja megmagyarázni, miért megy tönkre ennyivel többször az ő RB14-ese, mint csapattársáé.

A balszerencse szó szinte nem is fejezi ki eléggé azt a pechsorozatot, ami Daniel Ricciardót éri az idei Formula-1-es szezonban. 2018-ban jól kezdett, Kínában és Monacóban futamot nyert (bár egyébként ezen a két helyszínen is meghibásodott az autója), azóta azonban dobogóra sem tudott állni, sőt, elképesztően nagyszámú kiesésben van része.

Sokan összeesküvés-elméleteket gyártanak, hogy az istálló mindenképpen Max Verstappennek akar kedvezni és nem a távozását már nyáron bejelentő ausztrálnak. A sors fintora, hogy amióta Ricciardo elismerte, hogy a Renault-hoz szerződik, szinte állandóan történik valami az autójával.

A legutóbbi kilenc nagydíjból ötször volt kénytelen kiállni, egyszer sem saját hibájából, emiatt Mexikóban meglehetősen ingerülten reagált az állandó kudarcérzés miatt, később azonban visszakozott, miután többen azt hitték, az idény utolsó két futamán már rajthoz sem áll majd.

Pedig lassacskán már hozzászokik, hogy a versenyeket nem a kockás zászló lengetésekor fejezi be. „Ebben az évben ez túl sokszor történt már meg velem. Az első dolog, amire gondolni tudtam Mexikóban, hogy ne, már megint! Bár nyugodtabbnak látszódtam, mint a látványosabb austini esetnél, belül nagyon magam alá zuhantam” – idézi Daniel Ricciardót a crash.net szakportál.

Ricciardónak Monaco óta semmi nem sikerül

Az évad első harmadában az ausztrál látványosan több pontot gyűjtött, mint holland csapattársa, azóta azonban teljesen megfordult a helyzet, Verstappen fórja már 70 pontra hízott csapaton belül. Aránytalanul sokszor romlik el Ricciardo autója.

„Tavaly az évad első hónapjaiban Maxnél jöttek elő nagyobb számban technikai gondok, a második félévben viszont a nagyját, talán az egészet én kaptam. Tavaly sokkal jobban megoszlott összességében a meghibásodások száma, idén viszont legtöbbször én járok pórul. Maxnek talán Budapesten volt egyszer problémája, de ebben az évben egyértelműen jóval inkább engem sújt a technika ördöge.”

„Igazából nincs rá magyarázatunk. Elég egyszerűen és bután hangzik, de leginkább a balszerencsét okolhatjuk ezért. De nem adom fel, tovább próbálkozom. Tudom, hogy vasárnap délutánonként többször is magam alatt voltam, de őszintén szólva, amikor hétfőnként felébredtem, mindig azt éreztem, hogy készen állok, próbáljuk meg újra. Sosem tart túl sokáig a rossz érzés” – tette hozzá Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?