DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottasé a második edzés – három ezreddel

Alig lehetett volna ennél kisebb a különbség a Brazil Nagydíj második szabadedzésén: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton között mindössze három ezredmásodperc döntött.

A nagy küzdelmet és a három élcsapat között kiegyenlített harcot hozó első szabadedzés után nagy elánnal vetették bele magukat a pilóták a második gyakorlásba, már az első percekben „ellepték” az interlagosi pályát, óriási volt a forgalom rögtön azt követően, hogy zöldre váltott a lámpa. Az első balesetre sem kellett aztán sokat várni, alig tíz perc telt el, Nico Hülkenberg az utolsó, lassú balkanyar kijáratánál nem fért el a pályán, leért a fűre a Renault, onnan pedig már tehetetlen volt, azonnal nekicsapódott a falnak és bár neki nem lett baja, számára itt véget is ért ez az edzés.

A kisebb szünet után Sebastian Vettel és Lewis Hamilton csapott oda leginkább, a németé lett a leggyorsabb idő, de alig egy századmásodperccel előzte meg a világbajnokot, Charles Leclerc pedig kisebb meglepetésre befúrta magát a nagycsapatok közé az Alfa Romeo Sauberrel és egy ötödik idővel nyitott. Húsz perc elteltével aztán Raikkönen is javított és átvette a vezetést, majd nem sokkal később Hamilton válaszolt, de általánosan el lehetett mondani, hogy szinte mindenki szorgalmazta a gyorsköröket, sok volt a füstölős fékezés, az apró, túlerőltetésből eredő hiba.

botta



A „buliból” egyedül az első szabadedzést behúzó Max Verstappen maradt ki, technikai probléma adódott a Red Bull-lal, így a holland pilóta nem tudott kigurulni a pályára, hagynia kellett élvezkedni a többieket, akik nem is vesztegették az időt és oda-vissza adták egymásnak az első helyet: az első félóra végén Bottas szerezte ezt meg Vettel előtt, Ricciardo volt a harmadik. Nem sokkal később Hamilton megmutatta, hogy mennyire rövid ez a pálya és mennyire kicsik lehetnek itt a különbségek, ugyanis három ezredmásodperccel futott lassabb kört Bottasnál…

Ezzel érkeztünk meg az edzés feléhez, ami hagyományosan azt jelenti, hogy elmúltak a gyorskörök és a csapatok áttérnek a hosszabb etapokra, a versenyszimulációkra, próbálgatják a különböző gumikeverékeket és ez ezúttal sem volt másképp, úgyhogy megmerevedtek a frontvonalak - annyi változás történt, hogy Verstappen autóját összerakta a csapat és ő is becsatlakozott, a hatodik helyre tudott felkapaszkodni a lágy keveréken (a többiek természetesen a szuperlágyon voltak).

Érdekes közjáték zajlott le egyébként Vettelnél, a német autójának lábterében ugyanis valami rejtélyes dolog mozgott és amikor kiállt a bokszba, a csapat nem találta meg, hogy mi az, így nem tudta elhárítani a problémát. Az utolsó fél órában Hamilton is elkezdett panaszkodni, hogy valami furcsát tapasztal, de nem lett belőle komoly probléma.

Ami a hosszabb etapokat illeti, egy dolgot érdemes feljegyezni: Vettel tempója fantasztikus volt a lágy és a szuperlágy gumikon is, viszont mindkét keveréken nagyon komoly szemcsésedés jelent meg, méghozzá elég hamar, erre ki kell valamit találnia a Ferrarinak vasárnapig. Persze Hamilton is szenvedett a hátsó gumikkal és nem is volt túl udvarias a csapatrádióban, amikor közölték vele, hogy erre jelenleg nincs megoldásuk.

A középmezőnyben egyébként most a Haas tűnt a leggyorsabbnak, de Leclerc-rel a Sauber is befért a legjobb tíz közé, majd következtek a Force Indiák - nagyon szoros volt a harc itt, ahogy azt már megszokhattuk a szezon során, de a Williams ezúttal is lefelé lógott ki valamelyest.

A második szabadedzés végeredménye:

eredmény_7

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: