DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ami a Haasnak elismerés, a Renault-ra nézve kínos

A francia autóóriás és az apró amerikai csapat egymással vívnak a konstruktőrök között: Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szóvá tette, hogy a Renault-nak ennél sokkal többet kellene produkálnia.

A konstruktőri világbajnokság negyedik helyezéséért vívott harcban a Renault-nak áll a zászló, a Haasszal szemben 30 pont az istálló előnye, ami két versennyel a szezon vége előtt a középmezőnyben tetemes különbség. Visszatérése óta az istálló idén szerepel legjobban: de ha figyelembe vesszük, hogy a csapat mögött a világ egyik legnagyobb autógyártójának pénze áll, három szezon alatt pedig még nem álltak dobogóra, már nem olyan meggyőző eredmény ez a negyedik pozíció. Különösen úgy, hogy a szezon nagy részében a legkisebb létszámú és legfiatalabb csapat, a Haas szorongatta:

„A harmadik szezonunkban vagyunk, ötödik helyen állunk és a Renault ellen harcolunk, akiknek ennél sokkal jobban kellene szerepelniük” – mondta Günther Steiner az Autosportnak. Kritikus véleményében szerepe van, hogy a Haasban tüske maradt a monzai diszkvalifikáció miatt, amelyre a Renault óvása miatt került sor.



„Ebből is látható, mennyire elkeseredettek. Hiszen egy gyári csapatról van szó, ötször annyi ember dolgozik náluk, mégis velünk harcolnak. Számunkra ugyanez megtiszteltetés. Tudjuk, hogy az F1-ben nagyon nehéz versenyezni, és nem minden a versenyről szól. A csapatunk jó munkát végez, emiatt harcolunk a negyedik pozícióért. Ezt a helyet már nehéz lenne megszerezni, de talán történnek csodák.”

„Legközelebb teszünk róla, hogy ne lehessen belekötni abba, amit csinálunk. Továbblépünk, nem kattogunk rajta, az ügy lezárva, megyünk újra versenyezni” – ejtett Steiner még néhány szót a kizárásról. Az Olasz Nagydíjon a Haas szabálytalan padlólemezzel versenyzett, abban pedig, hogy ez megtörténhetett, az FIA-val folytatott rossz kommunikáció játszott közre:

„Mindig teljes felvilágosítást kérünk, és ha ez megtörtént volna, akkor nem jártunk volna így. Véleményem szerint sosem lehet elég jó felvilágosítást kapni. Nem mondanám azt, hogy fantasztikus munkát végzel, FIA, de azért úgy gondolom, igyekeznek megtenni a tőlük telhetőt” – védte a Nemzetközi Automobil Szövetséget az olasz nemzetiségű csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: