Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 14. szerda
F1

Brazil tartalékpilóta a McLarennél

A versenyzői ülésbe fellépő Lando Norris utódját jelentette be a McLaren: az igazán nagy eredményekkel még adós 20 éves Sergio Sette Camarában látták meg a fantáziát.

Sergio Sette Camara együléses pályafutása eddigi legeredményesebb szezonját futja a Formula-2-ben: számos dobogós helyezéssel hatodik a pontversenyben az Abu Dhabi szezonzárót megelőzően. A brazil pilóta tavalyról egy futamgyőzelemmel rendelkezik a szériában, korábban a Formula-3-as Európa-bajnokságon és Makaói Nagydíjon szerzett dobogós eredményeket.

„Az álmom, hogy egy napon Formula-1-es versenyzővé váljak, és szeretném megköszönni a McLarennek, hogy ezt a hihetetlen lehetőséget biztosítja nekem” – nyilatkozta Sette Camara, aki a Formula-2-ben a Carlin istállónál versenyez, csapattársa Lando Norris, akinek helyét gyakorlatilag átveszi teszt- és tartalékpilótaként. „Célom, hogy beilleszkedjek a csapatba, és a lehető legszorosabban együttműködjek: hallgassak rájuk, tanuljak és fejlődjek versenyzőként, miközben segítem a McLarent.”

Nem a McLaren az első Formula-1-es csapat, amelyhez Sette Camarának köze van: 2016-ig a Red Bull juniorprogramjának tagja volt, abban az évben a Toro Rossót is tesztelte Silverstone-ban.

„Egy ideje már követtük fejlődését, és ígéretes fiatal tehetségnek tartjuk, aki valós potenciállal rendelkezik” – mondta Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója. Érdemes megjegyezni, hogy a csapat 2019-ben új üzemanyag-beszállítót kap a brazil Petrobras személyében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?