DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

De la Rosa: Sainz képes lenne Verstappen szintjét hozni

Az egykori spanyol Formula-1-es versenyző szerint Carlos Sainz ugyanolyan jó pilóta, mint Max Verstappen. A Red Bull mégis inkább a zöldfülű Pierre Gaslyban bízik és nem Sainzban.

Fernando Alonso távozásával a száguldó cirkuszban minden teher Carlos Sainzra hárul jövőre, hogy Spanyolországnak dicsőséget szerezzen. Nem lesz egyszerű dolga, mert a McLaren idén annyira alulteljesít, hogy még a pontszerzés is sokszor elérhetetlen a patinás istálló számára. Jövőre sokkal ütőképesebb autóra lesz szükség.

Pedro de la Rosa úgy véli, a 2015-ben a Toro Rossónál debütáló fiatal páros, Carlos Sainz és Max Verstappen potenciális teljesítménye közel azonos. 2016 első felében a megbízhatatlan Danyiil Kvjat helyére az ifjú hollandot hozták fel a Red Bull anyacsapatához. Most lehetőség lett volna, hogy a bikák a távozó Daniel Ricciardo helyére a spanyolt is leszerződtették, de mégsem így történt (ennek hátterében több szóbeszéd szerint az áll, hogy Verstappen és Sainz csapattársakként nem kedvelték egymást három éve).

Sainz tavaly a szezon hajrájában a gyári Renault ajánlatára bólintott rá, ám 2018 végétől nem tartanak rá igényt, így „mentsvára” a McLaren lett. Ezzel az átigazolással véget ér a Red Bull-lal 2010 óta fennálló szerződéses kapcsolata. Honfitársa szerint Sainz toppilóta, akiből egy nap világbajnok lehet.

Verstappen és Sainz egy szinten teljesítenének?


„Carlos számomra topversenyző, egyértelmű, hogy ugyanazt a szintet hozza, amit Verstappen és Hülkenberg, ez pedig gyorsabb, mint a mezőnyben futók többsége. Ez mutatja, milyen magas szintet is üt meg” – nyilatkozta Pedro de la Rosa, aki többek között a McLarennél is versenyzett.

„Kétségem sincs, hogy világbajnok lehet belőle. A következő Alonso? Nincs értelme összehasonlítgatni őket, mert Fernando az F1 történetének egyik legjobbja. Tizenöt év múlva talán összehasonlíthatók lesznek, most még nem.”

Vajon ugyanolyan szenvedés lesz a wokingiak számára a következő szezon is? „Hiszek abban, hogy a McLaren idén túllendül a mélyponton és jövőre valószínűleg jóval versenyképesebbek lesznek, mint idén vagy az előző szezonokban. Nem valószínű, hogy rögtön a dobogóért harcolhatnak majd, nem reális elvárás, hogy a mezőny végéről hirtelen a dobogóig előreugranak. A Formula-1-ben nemigen szokott ilyen történni” – tette hozzá de la Rosa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: