DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Rövidítsék le a versenyeket”

Számos alkalommal hallhattuk a panaszkodást a pilóták részéről, hogy az üzemanyag-spórolásról szól szinte minden versenyük. A Haas csapatfőnöke szerint ennek kiiktatásával sok izgalmat láthatnánk.

A rajongók döntő többsége jóval több kerék a kerék elleni harcra vágyik a Formula-1-ben, de ezt számos okból nem igazán láthatják. Egyrészt sok szakember szerint túlszabályozott a száguldó cirkusz, a pilóták nemigen mernek agresszív támadásokba bonyolódni, mert tartanak az esetleges büntetéstől.

Günther Steiner korábban kiemelte, hogy a költségek korlátozása is csak jót tenne a versenyzésnek, a kis- és középcsapatok jóval közelebb kerülhetnének az élmenőkhöz. Jelenleg ugyanis hatalmas szakadékot láthatunk a három topcsapat és a negyedik helyezett istálló között, ráadásul az utóbbi időben inkább tovább nőtt a különbség.

Az üzemanyag-spórolás sem tesz jót az izgalmaknak, senki nem meri igazán nyomni neki. Erre is szeretne megoldást találni a Haas csapatfőnöke. Az amerikai istálló nemrég Austinban vesztett értékes pontokat, mivel 105 kilogrammnál több üzemanyagot használt fel Kevin Magnussen a verseny során, ezért diszkvalifikálták.

Steiner szerint több izgalom lenne a rövidebb versenyekkel, Szafnauer szerint viszont nem


„Nem szeretnék mentségeket keresni arra, amit tettünk. Keményen harcoltunk és vállaljuk a következményeit, elfogadjuk a döntést. Az izgalmaknak azonban jót tenne, ha a versenyek hosszát némileg lerövidítenék. Például úgy, hogy a szabályokat úgy hagyják, ahogy vannak, ezzel nem kell súlyos pénzeket költenünk arra, hogy új üzemanyagtartályokat tervezzünk. Egyszerűen csökkentsék a versenytávot három körrel és máris az egész futam során nyíltsisakos küzdelmet élvezhetnénk” – mutatott rá Steiner.

„Úgy vélem, ezzel, sokkal izgalmasabb versenyeket és jóval több előzést láthatnánk, nem csak az unalmas, üzemanyag-takarékos vonatozást” – tette hozzá a szakember. A rivális (Racing Point) Force India csapatfőnöke szerint viszont ez önmagában nem jelentene megoldást, mivel a csapatok jó eséllyel a lehető legkisebb mennyiségű üzemanyaggal vágnának neki a nagydíjaknak és akkor ugyanott tartanánk.

„A csapatok a létező legkevesebb üzemanyaggal rajtolnának és ugyanolyan takarékos versenyzést láthatnánk. A múltban sokszor nem volt korlátozás, de az autót általában a legkisebb mennyiségre töltötték fel, amivel a versenyző a távot még végig tudta futni. Ha valaki túl sokat használ fel a verseny első felében, a végén kell spórolnia, ekkor pedig támadhatnak a riválisok, tehát ez segítheti az előzéseket” – reagált a felvetésre Otmar Szafnauer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: