DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Rosberg miatt ennyire nehéz Vettel dolga

Lewis Hamilton elképesztően megbízható és villámgyors. A Mercedes korábbi ügyvezető igazgatója szerint ebben a Nico Rosberg elleni két évvel ezelőtti veresége nagy szerepet játszik.

A hibrid éra négy és fél évvel ezelőtti visszatérése óta egyetlen világbajnoki cím nem Lewis Hamilton zsebébe vándorolt, mégpedig 2016-ban, amikor is saját csapattársa, Nico Rosberg nyújtott megbízhatóbb teljesítményt és győzte le végül néhány ponttal az akkor még „csak” háromszoros világbajnok britet.

Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója abban az időben még Lewis Hamilton mellett dolgozott a Mercedesnél. Biztos abban, hogy Hamiltonnak óriási motivációs bombát jelentett a következő évekre, hogy a vereség után újra megmutassa, ő a legjobb. Emiatt lett sokkal nehezebb Sebastian Vettel és a Ferrari dolga. Idén az olasz versenygép rendkívül jóra sikeredett, ám Vettel rengeteget hibázott (valamint a csapat is számos alkalommal elszúrta a stratégiát).

A hibák ellenére a Ferrari csapatfőnöke kijelentette, 100%-osan vezérpilótájuk mögött állnak. A döntő faktor pedig éppen Hamilton higgadtsága és megbízhatósága lett idén, a brit gyakorlatilag hiba nélkül teljesíti a szezont, jobbnak tűnik, mint bármikor korábban. Ezt gondolja Lowe is.

Hamiltont nagyon feltüzelte a 2016-os vereség


„Eddigi pályafutása során szerintem mindössze két borzalmas szezont futott. A két legerősebb évadát viszont éppen az elmúlt két évben teljesítette. 2016 olyan év volt, amit nem nyert meg, de valószínűleg úgy gondolja, hogy meglehetett volna. Komoly motivációt merített abból a vereségből, rájött, hogyan tudna tovább fejlődni. Éppen ezt láthattuk 2017-ben és most is” – nyilatkozta Paddy Lowe.

Éppen abban a tekintetben tűnik utolérhetetlen Vettel számára, hogy szinte lehetetlen kizökkenteni nyugalmából, hidegvérű, pontos versenyzéséből. „Olyan pilótává vált, akit nagyon nehéz legyőzni. Láthattuk, hogy Sebastian mennyire szenvedett idén, hogy maga mögé utasítsa. Ha összehasonlítjuk a két versenyző teljesítményét, idén Lewis bizony klasszisokkal jobb Sebastiannál.”

„Ez volt az egyik különbség, a másik pedig a csapatmunkában volt látható. A Mercedesnél ez is jobb volt, de mindenek felett a legfontosabb, hogy Lewis fenomenális munkát végez” – tette hozzá a technikai igazgató. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: