DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen végre győzött, nincs bajnokavatás

Vettel ismét megpördült egy koccanás után, Hamilton merész taktikája pedig nem jött be, így nem lett meg a szükséges pontelőnye. Raikkönen viszont ínséges időszak, öt és fél év után először nyert futamot az F1-ben.

Ahogy azt az előrejelzés ígérte, vasárnap száraz idő köszöntött Austinra, így a pénteki esőnek tényleg csak annyi volt a „haszna”, hogy elvette a hosszú etapos tempó gyakorlásának lehetőségét a csapatoktól, akik így még a versenyen is valamelyest a sötétben tapogatóztak.

A rajtnál a pole-ban álló Hamilton ugyanúgy járt, mint egy évvel ezelőtt, és a belső íven legyorsulta őt a második helyről induló Ferrari. Ezúttal Kimi Raikkönen állt mellette, és bár erősen befelé szorította a finnt a Mercedes, így is sikerült elsőként elfordulnia, és a szezon során először nyert pozíciót az első körben.

Az első kör több egymástól független ütközést is hozott: Lance Stroll Fernando Alonso autójának oldalába csapódott, véget vetve a spanyol versenyének, Romain Grosjean pedig egy elfékezés után Charles Leclerc-t pörgette ki. Mivel a francia kiesett, ítéletet a leintés utánra ígértek a versenybírók, amit azért érdemes figyelni, mert a Haas pilótája három büntetőpontnyira van az egyfutamos eltiltástól.

00118020_512



Ám az ütközés, amely a legtöbbeket izgatta, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo között ment végbe: a német az első körben megelőzte az ausztrált, majd egy elfékezés után esélyt adott neki a visszatámadásra. A következő jobboshoz Vettel érkezett a belső íven, ám alulkormányzottsága miatt túl későn kanyarodott el autója, így nekiütközött Ricciardónak. Versenybalesetnek nyilvánították az esetet, amelyből a Red Bull zavartalanul továbbhaladt, Vettel azonban idén már nem először rosszul jött ki egy koccanásból és megpördült. A 15. helyről kellett megpróbálnia visszazárkózni.

Közben a 18. helyről rajtoló Max Verstappen hét kör alatt feljött az 5.-re, ami hamarosan még egy továbbival javult, amikor a 10. körben Ricciardo alatt műszaki hiba miatt megállt az autó, az ausztrál elképesztő pechsorozata így tovább folytatódott.

A Red Bull eltávolításának idejére virtuális biztonsági autós szakaszt rendeltek el, az élmezőnyből pedig csak egy valaki, Hamilton használta ki ezt a korai alkalmat kerékcserére. Friss lágy gumikat kapott, és mivel a mezőny nem haladt versenytempóban, csupán nyolc másodperc hátránnyal a harmadik helyre jött vissza, ahonnan Bottas gyors átugrása után pár körön belül már ismét ott volt a kopott ultralágyakon szenvedő Raikkönen mögött. Ebben a pillanatban úgy tűnt, Hamilton tekintélyes taktikai előnyt élvez, ám a folytatás nem alakult olyan simán számára, mint azt a Mercedes talán tervezte. A brit körökön át sikertelenül próbálta megelőzni Raikkönent, és csak akkor szerezte meg a vezetést, amikor a finn a 21. körben kiállt friss lágy abroncsokért. Csak utána érkezett még a bokszba Verstappen, Bottas és Vettel, akiknek több mint tíz körrel frissebb gumijuk volt Hamiltonnál.

A brit tempója lassan lankadni is kezdett, és 17 másodperces kezdeti előnyét is egyszámjegyűvé faragta le Raikkönen. Ekkor, a 37. körben határozott a Mercedes egy második kerékcsere mellett, ami után csak a 4. helyen tért vissza a címvédő. Bottas ismét előzékeny volt vele szemben, s az utolsó tíz kör ritka izgalmas felállásban kezdődött meg: három különböző csapat autóját, Raikkönent, Verstappent és Hamiltont három másodperc választotta el egymástól.

A trió tagjai nem tágítottak egymás szélárnyékából, három körrel a leintés előtt Hamilton próbálkozott Verstappen egy rossz kigyorsítása után, és a két pilóta kanyarokon keresztül csatázott egymással, de végül a brit szorult le a pályáról, így visszaállt a harmadik helyre. Ezen csúcspont után az élen már nem történt változás, Raikkönen megszerezte régóta várt népszerű győzelmét a Ferrarival. Vettel viszont a végén még megelőzte Bottast a negyedik helyért, így Hamilton a szükséges nyolc helyett csak három ponttal szerzett többet nála, a bajnokavatás esélye tehát továbbgördül Mexikóra, ahol viszont Vettel már győzelmi kényszerben lesz.

Kimi Raikkönen 21. futamgyőzelmét szerezte, először nyert a 2013-as szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta, amikor még a Lotusnál vezetett. Micsoda nap, és micsoda búcsúidőszak ez számára a Ferraritól!

Frissítve: Az üzemanyag-felhasználási limit túllépése miatt két versenyzőt, Ocont és Magnussent kizárták a versenyből, változott a pontszerzők sorrendje.

 

# Versenyző Csapat Kör Idő/Hátrány
1 Kimi Räikkönen Ferrari 56 1:34:18.643
2 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 56 1.281
3 Lewis Hamilton Mercedes 56 2.342
4 Sebastian Vettel Ferrari 56 18.222
5 Valtteri Bottas Mercedes 56 24.744
6 Nico Hülkenberg Renault 56 1:27.210
7 Carlos Sainz Renault 56 1:34.994
8 Esteban Ocon Force India-Mercedes 56 1:39.288
9 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 56 1:40.657
10 Sergio Pérez Force India-Mercedes 56 1:41.080
11 Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 55 1 kör
12 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 55 1 kör
13 Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 55 1 kör
14 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 55 1 kör
15 Sergey Sirotkin Williams-Mercedes 55 1 kör
16 Lance Stroll Williams-Mercedes 54 2 kör
- Charles Leclerc Sauber-Ferrari 31 -
- Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 8 -
- Romain Grosjean Haas-Ferrari 2 -
- Fernando Alonso McLaren-Renault 1 -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: