DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kísérletezik a Honda, új motorok Austinban is

A japán gyártó Suzukához képest is változtat némileg saját erőforrásain, így az USA Nagydíján a Toro Rossók újra rajtbüntetésben részesülnek majd. De nyáron megkapták az engedélyt, hogy kísérletezgessenek.

Új motorral veszi fel a harcot Austinban Brendon Hartley és Pierre Gasly is Austinban, ám ennek ismételt rajtbüntetés lesz az ára. Összehasonlításokat is végeznek, így Hartley a Japán Nagydíjon használttal nagyrészt azonos, Gasly pedig a még újabb variánst próbálgatja. A pénteki esős időjárás nem igazán szolgálta a hasznos adatok gyűjtését, de a két Toro Rosso a második szabadedzésen nagyon élt. Korábban Max Verstappen is azt nyilatkozta, hogy szerinte a Honda már a Renault előtt jár és a folyamat nem áll meg.

Oroszországban jelentkezett először a harmadik specifikációs motorral a Honda, ám a szabadedzéseken nem várt vibrációt tapasztaltak a sebességváltó környékén. Csak kalibrációs problémáról volt szó, ezt Suzukára megoldották, az egységek pedig mindkét autóban végigbírták a hétvégét. A legjobb időmérős teljesítményt hozták Japánban, igaz, a versenyen különböző okokból visszaestek a Toro Rosso pilótái.

Gasly a második szabadedzésen remekül ment, de a rajtrács végéről indul majd, ahogy Hartley is


Suzuka után mély analízisnek vetették alá az összes begyűjtött adatot és találtak néhány nyugtalanító számot, de ennek a gondnak már nincs köze a korábbi vibrációhoz. A Honda emiatt fizikálisan is hozzányúlt az egységekhez, a kisebb változtatásoknak köszönhetően arra számítanak, hogy minden adat rendben lesz és a teljesítményből sem veszítenek semmit.

„Mindkét autónkba új erőforrást szereltünk, az előző variánshoz képest némileg változtattunk rajtuk, ahhoz képest, amit a Japán Nagydíjon használtunk. Suzuka után ugyanis a motorok átvizsgálásakor néhány apróság aggodalomra adott okot, így inkább úgy határoztunk, megváltoztatjuk az egységeket. Úgy gondoljuk, ez a legjobb stratégia hosszabb távon a Toro Rosso számára is” – ismerte el Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: