DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

George Russell lehet a Williams új alapköve

Új szemlélettel igyekszik feléleszteni önmagát a mezőny végére szorult Williams, aminek egyik példája, hogy egy olyan fiatal tehetséget igazolt le jövőre, aki semmilyen plusz tőkét nem visz magával.

George Russell köré építkezve ébredne fel hamvaiból az 1990-es évek meghatározó csapata. Az utóbbi években egyre hátrébb csúszó, a McLarentől is rosszabb helyzetben lévő brit alakulat ezért új szemlélettel folytatja F1-en belüli működését, aminek az is része, hogy a pilótakérdés kapcsán az előző évhez képest sokkal kisebb szerepet kapott a pénz.

 stroll-test-2018



„[Russell] érkezése nem gyarapítja a költségvetésünket, a döntést tisztán George tehetsége alapján hoztuk meg” – árulta el a Sky Sportsnak Claire Williams, helyettes csapatvezető. „Most erre van szükségünk, ezért a csapat részéről ez egy állásfoglalás is egyben. Szükségünk van valakire, aki köré építkezhetünk, szükségünk van egy formáló erőre. George ezt a szerepet fogja betölteni. Olyan versenyzőt akartunk, aki évekig velünk marad, és aki mögé felsorakozhat a csapat. Ez komoly szempont volt a döntéshozás során.”

A fentiek mellett külön Russel mellett szól, hogy brit a nemzetisége, a szigetországból ugyanis 2000 óta nem igazolt pilótát a csapat. „Nagyon izgatottak vagyunk, amiért ismét egy új tehetség csatlakozik hozzánk. Erről híres a csapatunk, ő pedig Jenson [Button] óta az első brit versenyzőnk. Tehetsége önmagáért beszél, őt tartják az elkövetkezendő évek egyik szupersztárjának.”

Eddig megszerzett nyolc pontjával a Williams istállója idén várhatóan a bajnoki tabella utolsó helyén végez, ezért az egykor tündöklő gárda létfontosságú építkezés előtt áll a következő időszakban. Nagy kérdés, hogyan áll a pénzügyi helyzete, ez határozza meg ugyanis azt, hogy ki kapja a másik ülést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: