DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Renault-t túlköltekezi a Honda, így előzhetett

A Renault attól tart, hogy a Honda által befektetett óriási pénzösszeg miatt továbbra is jobban fejlődhet a japán erőforrás, mint a francia gyártó egysége. A Honda iszonyatos összegekkel fejleszt.

A Formula-1-ben gyakorlatilag minden a pénzről szól, nincs ez másképp a motorgyártók között sem. Évekkel ezelőtt az FIA igyekezett úgy megváltoztatni a szabályokat, hogy olcsóbbá (és ezzel vonzóbbá is) tegye a gyártók számára a száguldó cirkuszt. Igazából azonban ebből szinte semmi sem valósult meg, a szabályok folyamatosan alakulnak, ám a költségek egyre csak növekednek.

Gyári háttér nélkül a talpon maradás sem könnyű, de még a gyártók által invesztált összegek között is hatalmas eltérések tapasztalhatók. A Honda sosem tagadta, hogy minden követ megmozgat, hogy hátrányát ledolgozza, gyakorlatilag határtalanul költi a milliókat annak érdekében, hogy az erőforrás ütőképessé váljon.

A gyári istállók közül egyértelműen a Renault rendelkezik a legkisebb költségvetéssel, a motorfejlesztés sem kap kitüntetett figyelmet, ám úgy tűnik, hogy jelen esetben is a pénz győz, a korábban versenyképtelen Honda utolérte és meg is előzte a Renault-t, ezt igazából már mindkét fél elismeri.

Bár a japánok még ennél is gyorsabb fejlődési ütemet képzeltek el. „Ebben a szezonban nem fejlesztettünk olyan ütemben, ahogy szerettünk volna. Igaz, mostanában már jól mennek a dolgaink, különösen a belsőégésű blokknál értünk el óriási előrelépést. Folyamatosan frissítgettük és végül egészen sikeresen végeztük el a munkát” – ismerte el Masashi Yamamoto, a Honda motorsportigazgatója.

Már nem előzi meg a Renault a Hondát az erősorrendben


„Ebben a sportban minden elem nagyon fontos, de a siker kulcsa leginkább a motor. Éppen ezért óriási várakozással tekintünk a 2019-es szezon elé, amikor már a Honda erőforrásait használjuk” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, látva a japánok erőteljes előretörését.

A Honda folyamatos, jó irányba tett lépései pedig aggodalommal töltik el a Renault ügyvezető igazgatóját. „Ahogy tavaly óta láthatjuk, a Honda egyértelműen nagy lépésekkel halad előre. A Red Bull számára is világos volt, hogy elképesztő összegeket ölnek a fejlesztésbe, látványosan többet, mint mi” – aggodalmaskodott Cyril Abiteboul.

„A Red Bull a Hondát választotta, mi azonban maradunk a saját magunk által megszabott úton. Kész tervekkel rendelkezünk, amit véghez is viszünk. Ez nem csak erőfitogtatásról szól, a csomagunk minden tekintetben megújul, folyamatosan fejlesztjük. Lépésről lépésre haladunk, a jövő évi újításainkkal kapcsolatban pedig magabiztosak vagyunk. Változatlanul hosszú távon gondolkodunk” – tette hozzá a francia szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: