DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Nem érintkezem Hamiltonnal

Újdonságot árult el a fő riválissal való kapcsolatáról a Ferrari pilótája: szinte semmiféle érintkezés nem maradt meg közöttük. A német tudja, hogy bármit mondana, rögtön felnagyítanák.

Emlékszünk még, hogy amikor 2017-ben Lewis Hamilton és Sebastian Vettel elkezdtek csatázni az első pozícióékért, arról szóltak a hírek, milyen jó kapcsolatot ápol egymással a két versenyző? Hamilton még a „brománc” szót is használta – igaz, olyan kontextusban, hogy ilyesmiről nincsen szó, kapcsolatuk viszont baráti jellegű. Ehhez képest másfél évvel később Vettel elmondása szerint már nem is érintkeznek egymással.

„Ha látjuk is egymást, az futólag történik a sajtótájékoztatókon vagy eligazításokon, ha kis szerencsém van, akkor a dobogón. De nem érintkezünk közvetlenül egymással” – mondta Vettel a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Olyanokat, hogy ’nem vagy tökös’, vagy ’ma sz*r voltál’, már nem lehet mondani, mert minden elhangzott szót felnagyítanak.”



A lap felidézte, mikor Vettel 2012-ben „uborkának” nevezte az indiai F1-est, Narain Karthikeyant. „Egy sima kijelentés volt, sajnos ilyeneket azonban már nem lehet mondani” – reagált a négyszeres világbajnok.

„A nyomás nem szükségszerűen élvezetes, de nincs állandóan jelen, hiába gondolják a kívülállók” – emelte ki. Ha a ferraris elkövet egy hibát, esetleg ingerülten reagál valamire, biztosak lehetünk benne, hogy a véleményalkotók többsége rögtön a jelen helyzetében vállára nehezedő nyomást kezdi el emlegetni. „Egy vezérelv segít engem: az, hogy hogy soha senki nem annyira jó, de nem is annyira rossz, mint mondják róla. Mindig szeretek visszaemlékezni arra, ami miatt versenyezni kezdtem: a lelkesedésre és örömre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: