DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff: Schumacher a legnagyobbak között lehet

Egyre többen figyeltek fel az utóbbi időben Michael Schumacher fiára, Mickre, aki megszerezte a Formula-3-as Európa-bajnoki címet. Toto Wolff szerint ő is felérhet a legjobb versenyzők közé.

Mick Schumacher Németországban, Hockenheimben szerezte meg élete első nagyobb formulaautós sikerét. A szezon során nyolc, de zsinórban öt futamgyőzelem is szerepelt a neve mellett, ami egyértelművé tette a vezetését, majd azt is, hogy megszerezze a bajnoki címet.

Sokan beszéltek már az ifjú Schumacherről, ezúttal a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff méltatta a németet: „Gratulálok Micknek az FIA Formula-3 Európa-bajnoki címéhez. A figyelem már a kezdetektől rajta volt, és nagy nyomást kellett elviselnie. Nem könnyű mindezzel együtt élni, különösen, ha a szezon kezdete nem a legjobban indul, mint ebben az esetben.”

 wolff-mick-schumacherrol-2018



„A teljesítménye a szezon második felében ennek ellenére lenyűgöző volt. Megmutatta, hogy megvan a képessége a győzelemre, és azt is, hogy a sportunk egyik legnagyobb alakjává válhat” – tekintett az osztrák egy kissé a jövőbe.

Wolff egy fontos mérföldkövet is megemlített, amely Mick Schumachernek köszönhetően vált valóra: „Azért is vagyunk ennyire felvillanyozva, mivel az 500. győzelmét aratta a Mercedesnek az F3-ban, és ezzel biztosította be a címét egy Mercedes-motoros autóval.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: